MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1982
154. ő. e. 1982. január 27. (75-113. o.) - 1. A Kaposvári Húskombinát munkája, különös tekintettel a termeltetési és exporttevékenységre, és a további feladatok. Jelentés: 78-84
4 Kedvező, hogy a sertések vágási száma az elmúlt évben már megközelitette a 43o ezer db-ot. A világpiaci igényekhez igazodva az elmúlt években módosítottuk a különféle exporttermékek egymáshoz viszonyitott arányát is. Csökkent a dobozolt termékek, s nőtt a különféle feldolgozottságu sertéshús és husreszek aránya. Ezt elsősorban a gazdaságossági szempontok tették szükségessé. ügy véljük, hogy a termelés folyamatos szervezésével a darabolt husreszek összetételének és feldolgozottsági fokának gyakori változtatásával rugalmasan alkalmazkodtunk a piac igényeihez. Gondot jelent azonban, hogy az igények megváltozása kedvezőtlenül befolyásolta a fejlesztés eszközhatékonyságát. A külkereskedelmi információk szerint az exportpiacon bekövetkezett igényváltozás tartósnak mutatkozik. Ezért a termelés folyamatos szervezése, valamint a külpiaci igényekhez való alkalmazkodás a vállalat egyik legfontosabb jövőbeni feladata. Szükségesnek látszik az exportértékesítés ujabb formáinak keresése is. Az exportpiaci feltételek változásával egyidejűleg kedvezőtlenül alakultak belső piaci lehetőségeink is. A szekszárdi húsfeldolgozó belépésével piaci területünk jelentősen leszűkült. A termelés dinamikus fejlesztése mellett a korlátozott piaci lehetőségek feloldásával, valamint az ellátás színvonalának jelentős javitásával kell a jövőben számolnunk. A termelési tapasztalatok hasznosításával, a begyakorlottság növekedésével javult az export-termelés gazdaságossága, s az elmúlt évben már meghaladta az iparági átlagot. A vállalat kötelezettségének eleget téve az exportárualap volumene és devizabevétele teljesült, azonban a nettó deviza forint árbevétel nem valósult meg maradéktalanul. Ez utóbbit kedvezőtlenül érintette a gazdasági szabályozó rendszer külkereskedelmi szabályozásában bekövetkezett változás. Emiatt évente mintegy 8-9^millió dollárnak megfelelő többletexport-árualap értékesítésére van szükség, az alapokmányban előirt 26,1 millió dollárral szemben. A külkereskedelmi vállalattal a kapcsolat az utóbbi időben javult. Gondot okoz azonban, hogy a szervezeti rendszerből adódóan a külkereskedelmi kapcsolattartás áttételes és nehézkes. Emiatt az erőfeszítések ellenére sem sikerült minden esetben megfelelő minőségű és konkrétságu külpiaci információhoz jutni. Ez esetenként a termelés szervezését is késedelmesen befolyásolta.