MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981
151. ő. e. 1981. július 1. (2-76. o.) - 3. Különfélék: - b.) A megyei pártbizottság 1981. június 3-i határozata munkarendjéről és munkamódszeréről. Javaslat: 62-72
9 A munkabizottságok szükség szerint hivják meg üléseikre az adott területen dolgozó pártbizottsági tagokat is. A pártbizottság tagjai, ha valamelyik munkabizottság ülésén részt kinánnak venni, erre vonatkozó igényüket a munkabizottság vezetőjének jelentsék be, s az gondoskodjék meghívásukról. A pártbizottság tagjai társadalmi munkásként részt vehetnek a pb osztályainak munkájában. A végrehajtó bizottság a pártbizottsági tagokat rendszeresen és tervszerűen kérje fel a párt-, állami, társadalmi, tömegszervezeti szervek és -mozgalmak rendezvényein, valamint a megyei pártmunkás-küldöttségekben való részvételre. A pártbizottság hatáskörébe tartozó káderdöntések előkészítése során konzultálni kell az adott területet jól ismerő pb-tagokkal. A végrehajtó bizottsági tagok látogatási programjain rend szeresen és tervszerűen vegyenek részt a pártbizottság tagjai is. A járási, városi, illetve a lakóterületi, munkahelyi irányító pártszervek vezetői tartsanak rendszeres kapcsolatot a megyei pártbizottság tagjaival, igényeljék véleményüket, s tájékoztassák őket tapasztalataikról, A végrehajtó bizottság tagjai a két kongresszus között - a pártbizottság félidős értékelése előtt - szervezett formában folytassanak egyéni beszélgetéseket a pártbizottság tagjaival, kérjenek véleményt a végzett munkáról és javaslatokat a további tennivalókhoz. A határozatok címjegyzéke mellett a pártbizottság tagjai kapjanak rendszeres tájékoztatást azokról a bizalmas természetű anyagokról is, amelyek nem küldhetők ki, de a megyei pártbizottságon elolvashatók.