MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981
151. ő. e. 1981. július 1. (2-76. o.) - 3. Különfélék: - b.) A megyei pártbizottság 1981. június 3-i határozata munkarendjéről és munkamódszeréről. Javaslat: 62-72
Qtf A Szervezeti Szabályzat érvényesítésével, a központi határozatok szellemében, a megye sajátosságait figyelembe véve, a politika fő irányvonalával összhangban elemzi a társadalmi, politikai ós gazdasági élet meghatározó kérdéseit, folyamatait. Céltudatosan törekszik a keletkező ellentmondások feloldására, az osztályok, rétegek érdekeinek egyeztetésére, a megye alkotó erőinek összefogására, mozgósítására. I. 1. A megyei pártbizottság a Magyar Szocialista Munkáspárt közópirányitó területi szerve, amely közvetlenül a Központi Bizottságnak van alárendelve. A két pártértekezlet között a megye vezető politikai irányító testülete, s ennek megfelelőek jogai, kötelessége és felelőssége. Alapvető feladata a párt kongresszusain elfogadott irányvonal, a Központi Bizottság ós a megyei pártértekezletek határozatainak elvi-politikai eszközökkel történő megvalósítása. Részt vesz a párt politikájának kidolgozásában, fejlesztéseben; tapasztalataival segiti a központi pártszervek tevékenységét. Irányítja, ellenőrzi a megye pártszerveit, -szervezeteit. Elősegíti az állami és társadalmi szervek rendeltetésszerű működését, összehangolja munkájukat. Képviseli a pártot e szervek előtt. Politikai felelősséget visel a megyében folyó gazdasági, társadalmi, kulturális munkáért, a párt káderpolitikai elveinek megvalósításáért. A párt politikájának érvényesítésekor a megye sajátosságait figyelembe véve dolgozik. Dönt a megye politikai életének alapvető kérdéseiben és a hatáskörébe tartozó személyi ügyekben. A Szervezeti Szabályzat szerint munkájáról jelentést tesz a megyei pártértekézlétnek.