MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981

151. ő. e. 1981. július 1. (2-76. o.) - 1. A megyében élő cigánylakosság helyzete és a további feladatok. Jelentés: 5-19

(oí-J 8 szakmai képzésbe, továbbképzésbe cigánydolgozókat és tegyék érde­keltté őket a tanulásban. A munkalehetőség biztosításéval összhangban határozottabban kell fellépni a munkakerülőkkel szemben. Meg kell szigorítani a külön­féle gyűjtögetések engedélyezését. - A megyében lévő telepek és putrik felszámolását a VI. ötéves terv időszakában be kell fejezni, ujabbak keletkezését meg kell akadá­lyozni. A telepek és az elszórtan meglévő putrik megszüntetése érdekében azoknak a családoknak és egyedül élőknek, akik a lakáshelyzetük megváltoztatásához szükséges pénzzel nem rendelkeznek, a tanácsi és munkahelyi támogatás uj formáival kell biztosítani a változta­tás lehetőségét. Az üresen álló falusi házak megvásárlásával a leg­inkább rászorulókat kell segíteni. Fel kell tárni azokat a lehetőségeket,amivel az OTP kölcsönnel, vagy saját erőből épített házak korszerűsítésére és bővítésére a szükséges pénzügyi támogatást biztosítani lehet. A cigánylakosságot ösztönözni kell a lakások karbantartásának folyamatos elvégzésére. Lakáshelyzetük javítása a tanácsi és munkahelyi támogatás korábbi­nál jobb összehangolását igényli. - A cigánylakosság műveltségi viszonyainak javításában a cigányfia­talok oktatását - nevelését kiemelt feladatnak kell tekinteni. Fo­kozatosan biztosítani kell, hogy hároméves korban minél többen kerüljenek óvodába, illetve teljes körűvé kell tenni az ötévesek iskolaelőkészitésbe bevonását. Iskolai oktatásuk - nevelésük a helyi körülményeknek legmegfelelőbb szervezeti formában történjen. Ezek kialakítását a jogi- és pénzügyi szabályozás differenciáltabb alkalmazásával támogatni kell. Tovább kell javítani oktatásuk spe­ciális pedagógiai módszereit, eljárásait, e feladatokra a pedagógu­sok felkészítését. Növelni kell a diákszociális ellátásban részesülő cigánytanulók arányát. A szociális és nevelési segélyezést is ennek megfelelően kell biztosítani. Esetenként célszerű a segélyeket óvodai, napközi otthoni, tanulószobai és kollégiumi költségek térítéseként átutal­ni. Szélesebb társadalmi összefogással, a munkahelyek, a tanácsok, a művelődési intézmények szervezettebb együttműködése révén el kell érni a tankötelezettségi törvény jobb teljesítését, valamint a nagy arányú analfabétizmus csökkentését. Oavitani kell az általános iskolát sikeresen elvégző cigánytanulók pályaorientálását. Növelni kell a középfokú iskolákban tovább ta­nulók számát. A tehetséges cigánytanulókkal megkülönböztetett mó­don kell foglalkozni. Minden lehetséges segítséget biztosítani kell számukra, hogy felsőoktatási intézményekbe eljussanak. A felnőtt­lakosság körében végzett közművelődési munkát hatókörében tovább kell növelni, jobban figyelembe kell venni a cigányság differenciált műveltségét. A közművelődési intézmények a reális szükségletekből kiindulva tervezzék és szervezzék a programokat. A cigány kultúra-

Next

/
Oldalképek
Tartalom