MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981

149. ő. e. 1981. április 9. (161-218. o.) - 2. A kongresszusi és a felszabadulási verseny tapasztalatai. Kongresszusi Oklevél adományozása a megyei párt-vb 1979. augusztus 29-i határozata alapján. Jelentés: 182-188

2# 3 kentését, a betakarítási veszteségek mérséklését, a mezőgazda­sági munkák időben és jó minőségben való elvégzését, a fajlagos abrakfelhasználás, valamint az állatkiesés csökkentését céloz­ták. A vállalások többsége teljesült. Hagyobb költségcsökken­tést értek el a kutasi, a balatonnagybereki, a böhönyei AG, a Főiskolai Tangazdaság szocialista brigádjai. Az állami gazdasá­gok és termelő szövetkezetek 1980. évi nyeresége felülmúlja a tervezettet. A tej és a hus előállitás fajlagos abrakmennyisé­ge 1980-ban csökkent, az egy tehénre jutó tejhozam, az egy kocá­ra jutó hízósertés kibocsájtás nőtt. Helyenkent a hozamokra, a munkák ütemezésére, valamint üzemanyag-takarékosságra vonatkozó elképzelések egy része nem valósult meg. A kereskedelmi dolgozók több helyen vállalták az árualapok bővi­tését. Ez is hozzájárult, hogy az áruellátás - a minőségi és vá­lasztéki fogyatékosságok mellett - kielégítő. A minőség megóvásá­ra, a jobb raktározásra vagy a szavatosság figyelemmel kisérésé­re nagyobb gondot forditottak. A kulturáltabb, szakszerűbb ki­szolgálás tekintetében a verseny hatása együtt jelentkezik a há­lőzat-korszerüsités, az ösztönzőbb bérezés eredményével. A közlekedési ágazat feladatait ellátta. Az eszközkihasználás a kisebb fuvarozási igény miatt nem javult. A takarékossági válla­lások eredményesek voltak. A múlt évben a Volán fajlagos energi­afelhasználása 1,2 %-kal, ezen belül az üzemanyagfelhasználás 4 %-kal csökkent. A kimaradt járatok száma 1980-ban 34 %-kal ke­vesebb volt mint az előző évben, műszaki hiba vagy ittasság mi­att baleset nem volt. A kongresszusi és felszabadulási munkaverseny során nem csökkent a mozgalom műv elő dését befolyásoló szerep e. A vállalások jellem­zője volt az általános iskola elvégzése. Lényeges javulás azon­ban nem történt. A szakmai továbbképzés jobban igazodott a vál­lalatok igényeihez. A brigádok tevékenységében figyelemre méltó a "Somogyi Tükör", a "Szovjetunió ma", illetve a pártkongresszu­sok történetét feldolgozó vetélkedők sikere. Megélénkült a mű­kedvelő művészeti csoportok, szakkörök, politikai vitakörök mun­kája. Ugyanakkor továbbra sem mindenütt fordítanak gondot a mű­velődési vállalások körültekintőbb értékelésére. A versenyben a szocialista brigádoknak a társadalom, a szűkebb környezet iránti felelőssége is kifejeződött . Közreműködtek a szociális létesítmények megvalósításában a munkahelyi környezet javításában. A településfejlesztő társadalmi munkatevékenység célkitűzéseit a legtöbb munkahelyen túlteljesítették. Jelentós a szocialista brigádok részvétele a véradómozgalomban, az idő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom