MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981
148. ő. e. 1981. február 25. (172-215. o.) - 1. A megye termelőszövetkezeteiben folyó nőpolitikai munka, különös tekintettel a nők szakmai képzésére, és a további feladatok. Jelentés: 175-184
7 tenként ennek szubjektiv okai is vannak. Az azonos munkakörökre kiterjedő vizsgalat vezethetne csak eredményre. A keresetekben az is közrejátszik, hogy a zömében nőket foglalkoztató ágazatokban is kevesebbet fizetnek. A továbbképzéssel kapcsolatban javasolná a nagyobb arányú ösztöndijak kötését, elsősorban arra alkalmas fiatal nők körében. Ez az üzemhez való kötődést is elősegitené. Tanai Imre elvtárs: Oó ha bizonyos társadalompolitikai kérdést időnként egy-egy főbb ágazat vonatkozásában is megvizsgálunk és a témában érdekelt szervek figyelmét ráirányitjuk a szükséges feladatokra. Ugy itéli meg, hogy az emiitett határozat óta a megyében is alapvetően jó irányú tendenciák bontakoztak ki és jó eredményeket értünk el a munkaalkalommal kapcsolatos teendőkben, egyenlő munkáért egyenlő bért elvének érvényesitósében, a képzettségben, a vezetővé válás, vezetővé nevelés, közéletre nevelés kérdéseiben. Ha ezekben a dolgokban a sajátos viszonyoknak megfelelően meg határozottabban előre tudunk lépni, akkor a határozat egészének végrehajtásában szép eredményekről tudunk számot adni. A még meglévő szemléletbeli problémákon változtatni kell. Pl: egy női brigádban csak a vezető a férfi. A községben bizonyára van olyan no, aki meg tud felelni ennek a követelménynek. E téren is határozott intézkedésekre, több gyakorlati tettre lenne szükség. Például egyes vezetők szemléletmódja, vagy a munkafeltételeknél az életkörülmények javitása, - üzemi konyha, egészségügyi dolgok -, ez ma már nem anyagi gond, hanem a szemlélettel van baj* Lehet, hogy akik ma rosszabb körülmények között dolgoznak, azokkal még 6-8 évig el lehet végeztetni a munkát, de az nem biztos, hogy a fiatalok is ezekkel a feltételekkel vállalják. A problémák megelőzésével kell többet foglalkozni. A 7. oldalon szól az anyag arról, hogy sok helyütt elintézettnek tartják a nőpolitikával való foglalkozást, holott ezt folyamatosan kézbe kell tartani, a karbantartásra oda kell figyelni, mert a követelmények, körülmények változnak. A jelentő résszel szinkronban a feladatokat helyesen, jó irányban javasolják meghatározni, de több gyakorlati tettet, intézkedést néha szemléletbeli kifogással próbálunk megmagyarázni. A gyakorlati munkában egyre jobban a konkrét dolgok felé kell menni. Megnézni, hogy az ottani vezetők mit nem tettek meg - amit megtehették volna - a határozat végrehajtása érdekében. Bogé László elvtárs: Megköszöni a lehetőséget, hogy a testület elé hozhatták az anyagot. Egyetért az elhangzott véleményekkel ós a vita alapján konkrétabban megfogalmazzák a feladatokat. A nőbizottságok koordinálását jó javaslatnak tartja, de inkább a más szervek felé kellene erősiteni a feladatokat, mert ezen a területen lassúbb a fejlődés, mint a nőbizottságok munkájában.