MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981

152. ő. e. 1981. október 21. (105-187. o.) - 1. A munkaerő-gazdálkodás tapasztalatai és a VI. ötéves tervi feladatok a megyei párt-vb 1976. szeptember 15-i állásfoglalásának megvalósítása alapján. Jelentés: 107-120

9 Ugyanakkor, ha megnézzük az épitőiparon belüli szervezettséget, a munka ütemét, minőségét, az sok kívánnivalót hagy maga után* De az üzemeknél is ez a helyzet. Véleményem szerint legalább 15-20 százalékos tartalék van, amit jobb munkaszervezéssel ki lehet aknáz­ni. A tervezési, kivitelezési problémák miatt sok a határidőmódosi­tás, a legjobb szakemberek hónapokig a hibajegyzékben felsoroltak kijavitásán dolgoznak. Miért nem lehet mindjárt az elején kifogás­talan munkát végezni? A bórtömeggazdálkodás bevezetését szorgalmazzuk a jövőben is. Ahol már alkalmazzák, ott a munkások és a vezetők is elégedettek, egy­öntetűen pozitiv hatása van. A bérszínvonallal szemben a bértömeg­gazdálkodásnál a jobb munkásokat jobban megbecsülik. Ettől még sok vezető idegenkedik. Az igazság az, hogy a tartalék embereket job­ban megbecsülik. Nem baj, ha a jólkereső szakmunkás elmegy - mert ez bérszinvonaljavitó, de ha egy "tartalék" megy el, az rontja a bérszínvonalat - ezzel az ellentmondásos helyzettel nap, mint nap találkozunk. De vannak kivételes helyzetek, amikor már nemcsak a bérgazdálkodásról, hanem társadalmi problémáról van szó, ahol a politikai terheket átmenetileg el kell viselni /pl. nem küldhetnek el a csurgói faüzemből az átszervezés miatt egyszerre 18o cigányt/. Az egyensúlyi helyzetünk érdekében ezeket vállalni kell. Egyetértek Deák elvtárs javaslatával, hogy a "népgazdaságilag kiemelt" meghatározás szerepeljen az export helyett. A 2. és 3. pontnál a "vb kötelezi" helyett "ajánlja" szót fogadjuk el. Ahol a közelmúltban foglalkoztak ezzel a témával, ott nincs értelme újra napirendre tűzni. Szerényi elvtárs által elmondottakkal egyetértek, az 5 napos munka­hétre való átállás témájával testületi ülésen részletesen fogunk foglalkozni. Két dolgot kell itt szem előtt tartani, hogy a ter­melésben, a munkavégzésben és a jövedelemben ne legyen visszaesés. Itt lesz szerepe az érdekvédelemnek is. A mezőgazdasági szövet­kezetek sajátos helyzetben vannak ebből a szempontból. A kiegészi­tő tevékenységet támogatjuk továbbra is, ott ahol a feltételek megvannak. De vigyázzunk, nehogy olyan helyzet adódjon, mint Mar­caliban, ahol a kapkodó, a dolgokhoz nem értő vezetés túl ment a célon, és helyére keltett tennünk a dolgokat. Ezekre nekünk is jobban oda kell figyelni a jövőben. Azt, hogy a kis szövetkezetek belépésének milyen hatása lesz a munkaerőgazdálkodásra, ma még nem tudjuk, de a tervekben már ezzel is számolnunk kell. Arra figyeljünk, hogy az indulásnál ne akadá­lyozzuk őket, de ha helytelen dolgokat tapasztalunk, akkor lépjünk fel. Mindenesetre a szolgáltatás és a karbantartás terén sok ja­vulást eredményezhet, kedvezőbb ellátást tudunk biztositani a la­kosságnak. Egészében véve a célok helyesen vannak megfogalmazva a feladati részben. A kisebb finomításokat végezzék el. Ha szükséges, egyik­másik területen a tanács élhet kezdeményezéssel, úgy is, hogy föl­felé jelzi a tapasztalatokat, melyeket a központi szervek figye­lembe tudnak venni a helyes döntések meghozatalánál. A végrehajtó bizottság Varga Péter elvtárs összefoglaló­ját egyhangúlag elfogadta. A jelentést tudomásul vette, a feladattervet kisebb módositásokkal elfogadta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom