MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1980

141. ő. e. 1980. január 30. (86-150. o.) - 1. A megyében működő KISZ szervezetek érdekvédelmi tevékenységének tapasztalatai és a további feladatok. Jelentés: 88-98

- 3 Az érdekképviseleti munka szervezeti kereteit újabb munkahelyi,tan­intézeti alapszervezetek létrehozásával is bővitettük. Az elmúlt öt évben több mint 200 KISZ alapszervezet alakult, jelenleg 1049 műkö­dik a megyében. Ugyanakkor számos hivatali, kis gazdasági egységnél - döntően a lehetőségek hiányában - nem működik KISZ szervezet. Az itt dolgozó fiatalok érdekképviseletére a területi KISZ bizottságok hivatottak, akik csak részben tudnak megfelelni ennek az elvárásnak. A KISZ folyamatosan szorgalmazta, hogy az állami szervek és a szö­vetkezetek vezetői az ifjúsági szövetség helyi szervezeteinek és ve­zetőinek munkájuk végzéséhez szükséges feltételeket biztosítsák, összességében kedvezőek a tapasztalatok ezen a területen, de ettől eltérő gyakorlattal is lehet találkozni. A legnagyobb gondot a KISZ vezetők éves felkészitésen való részvételének biztositása jelenti. Ez döntően abból az észlelhető helytelen szemléletből táplálkozik, amely nem tesz különbséget a vezetőképzés és az üdülés között. így több olyan fiatal, aki üzemben dolgozik, de lakóterületen válasz­tott KISZ vezető, csak a szabadságának terhére tud résztvenni eze­ken a felkészítéseken. Szocialista közéletünk egyik hajtóereje az ifjúság. A fiatalok élet­kori sajátosságukból adódóan őszintén elmondják véleményüket, gyak­ran kritikai észrevételeiket. Néhány helyen tapasztalható, hogy nem fogadják megértéssel az ilyen megnyilvánulásokat. A KISZ támogatja és védelmet nyújt azoknak a fiataloknak, akiket jogos birálatuk kö­vetkezményeként hátrányos megkülönböztetés ér. örvendetes, hogy egy­re ritkábban kell védelmet biztosítani az ilyen jellegű megnyilvánu­lásokért. Ugyanakkor neheziti ezt a munkát a "megtorlás" módszeré­nek kifinomodása, annak bizonyíthatósága. Az ifjúsági szövetség vá­lasztott tisztségviselőit megillető munkajogi védelmet a munkahelyi vezetők tiszteletben tartják. A KISZ választott testületei megfelelő gyakorisággal, egyre diffe­renciáltabban foglalkoznak a fiatalokat érintő kérdésekkel, bér azokat nem mindig tudjuk kellően gyorsan és reálisan feltárni, a párt és az állami szervekhez továbbítani. Ez a probléma az infor­máció gyűjtés szükköriségéből és rendszertelenségéből adódik,amely­nek felszámoláséra tervet dolgoztunk ki. Az ifjúsági szövetség érdekképviseleti munkája során együttműködik a szakszervezeti és a szövetkezeti érdekképviseleti szervekkel. Az ifjúsági törvény megjelenését követően együttműködési megállapodá­sokban rögzítettük azokat a feladatokat, amelyeket az ifjúság hely­zetének javításában - a munkahelyi beilleszkedés elősegítésétől a szociális kérdések megoldásáig - közös összefogással kívántunk meg­valósítani. Az összehangoltabb munka, valamint az ifjúsági parla­mentek előkészítésében, lebonyolításéban gyakorolt érdekképviseleti jogosítványok által kedvező munkakapcsolat, együttműködés alakult ki a nevezett szervezetek és tisztségviselőik kőzött. A közös erő­feszítésnek munkahelyenként, intézményenként, területenként - ha eltérő színvonalon is - figyelemre méltó eredményei születtek. A pártszervek és szervezetek jelentős segítséget nyújtanak a KISZ érdekképviseleti munkájához. Mindenhol biztosítják a KISZ képvise­lőjének a párt fórumain való részvételét, vélemény nyilvánítását. ./.

Next

/
Oldalképek
Tartalom