MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1980

145. ő. e. 1980. augusztus 13. (2-89. o.) - 2. Az 1980. II. félévi politikai ünnepségek rendezvényeinek terve. Javaslat: 29-32 - Határozat: 33-36

18 Dr. B Ö r ö c z István elvtárs; Az előéletére és az azóta tanusitott magatartására tekintettel a biróság valóban mentesitette Molnárt a hátrányos jogkövetkez­mények alól, A tények mélyebb megismerése után az, hogy a bünte­tést kifizette, nem bizonyitja azt, hogy a bűncselekményt el is követte. Egyszerűen meg akart szabadulni az ügytől. A következ­tetést le kell vonni; hogyan lehetnek funkcionális emberek, akik ebben a tsz-ben megbuktak. Az összes körülményekre tekintettel az a véleménye, hogy ne zárják ki a pártból. Ez a dolog az ő részé­ről nem volt tudatos tevékenység. Collerné Illés Anna elvtársnő: Neki is az a véleménye, hogy ne zárdák ki. Molnárnak ez egy élet­re szóló tanulság volt, és akik a 3o milliós mérleghiányt okozták a tsz-ben, azok is párttagok. Klenovics Imre elvtárs: Véleménye szerint a két ügyet külön kell választani. Most az ifj. Molnár István ügyét tárgyalják és nem a tsz. gazdasági prob­lémáit. Dr. Kiss József elvtárs: Egyetért a Fegyelmi Bizottság javaslatával. Molnár ezt nem a saját céljára használta fel. Azért fizette ki, hogy ne kerüljön szóbeszédbe a faluban. A 3o millió nem sikkasztás volt, hanem gazdálkodási veszteség. Az arra illetékes szervek azt elbirálták és a megfelelő következtetést levonták. Q, mint kezdő fiatal szak­ember a gyakorlati életben nem lehetett az igazság bajnoka. Figyelembe véve a biróság felmentésót a hátrányos jogkövetkez­mények alól, javasolja ne zárják ki a pártból, kapjon "szigorú megrovás, végső figyelmeztetés" pártbüntetést. Deák Ferenc elvtárs: Az ügy kapcsán olyan kisérő jelenségekkel is találkozni, amit a végrehajtó bizottság nem ismert. A tsz abban az időben a Mar­cali járáshoz tartozott. Ilyenkor az is felvetődik, hogy a mesz­tegnyői tsz-ben megbukott vezetők, milyen alapon tölthetnek be újból vezető beosztást. A puszta logikai következtetéseken túl nem lenne helyes, ha a vb bele menne most mélyebb vizsgálódásba. Azonban érdemes egy olyan gyakorlatot kialakitani, ha egy-két embernek van problémája, meg kell nézni a többit is. Az egyetemes felelősség lényegesen nagyobb legyen a jövőben ós a demokrati­kus vonásokat erősitsük. A tanácsok nem valószinü, hogy olyan sze­gények, hogy megbukott gazdasági vezetőket alkalmazzanak tanácsi vezető beosztásba. Szigeti István elvtárs: Egyetért azzal a véleménnyel, hogy a két ügyet válasszák külön. A Fegyelmi Bizottság is külön kezelte, de természetesen a körül­ményektől nem tudtak és nem is akartak elszakadni. Vizsgálni kel­lett, hogy mi vezetett oda, hogy ez a fiatalember ilyen súlyos pártbüntetést kapott. A KEB irányelvei is adnak mérlegelési le-

Next

/
Oldalképek
Tartalom