MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1980

142. ő. e. 1980. március 18. (2-74. o.) - 2. Az 1980-81-es pártoktatási év feladatai. Javaslat: 26-33

W 3 Propagandánk továbbra is magyarázza: a párt - az eddigiekhez hasonlóan - arra törekszik, hogy nemzetközi politikai tevékeny­ségével nemzeti érdekeinkkel együtt a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom közös céljaink elérését szolgálja. Mutassunk rá, hogy az imperialista körök - elsősorban az USA kormánya - veszélyeztetik az enyhülés terén elért eredményeket. Hangsúlyozzuk, hogy a nemzetközi helyzet kedvezőtlen irányza­tainak felerősödése ellenére a békés egymás mellett élés fel­tételei biztositottak. Magyarázzuk, hogy külpolitikánk elveink­kel és hazánk érdekeivel összhangban továbbra is aktivan segiti a szocializmus, a társadalmi haladás, a béke hiveinek harcát. Propagandánk reálisabban, az ellentmondásokat és az eltérő né­zeteket is bemutatva foglalkozzon a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom tevékenységével. Nagyobb figyelmet fordítson a szocialista közösség feladatainak ismertetésére. A propaganda­munkában hasznosítani kell a testvérpártok kongresszusainak főbb tapasztalatait. II. A pártpropaganda irányításában és szervezésében a következő feladatok megvalósítására kell a legnagyobb gondot fordítani: A propaganda sajátos eszközeivel hatékonyabban segítse a helyi pártszervek és -szervezetek fő feladatainak megvalósítását. A pártbizottságok - különösen a közbeeső pártszervek szintjén ­fordítsanak nagyobb figyelmet a pártpropaganda tartalmi t apa r> z— talatainak helyi értékelésére, hasznosítására és színvonalának emelésére. A pártoktatás valamennyi formájában fel kell dolgozni az MSZMP XII. kongresszusának ós a megyei pártértekezletnek a határoza­tait. /A kongresszusi dokumentumok és a megyei pártértekezlet határozatainak feldolgozására a Politikai Bizottság külön ha­tározata és a megyei pártvógrehajtó-bizottság állásfoglalása alapján kerül sor./ A tömegoktatásban tanulók minősítését nagyobb gonddal végezzék el az illetékes pártvezetőségek. A propagandamunka értékelésé­ben kapjon nagyobb szerepet a hallgatók minősítése és a tapasz­talatok hasznosítása. A pártbizottságok fokozottabbeji segítsék és ellenőrizzék a hallgatók minősítésével kapcsolatos feladatok elvégzését. A minősítés járuljon hozzá a pártoktatás színvonalá­nak növeléséhez, a hallgatók alctivizalasához, meggyőződésük erő­sítéséhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom