MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1980

142. ő. e. 1980. március 18. (2-74. o.) - 1. A megyében működő népfrontbizottságoknak a szocialista nemzeti egység erősítéséért és a párt szövetségi politikája megvalósításáért végzett tevékenységének tapasztalatai, a további feladatok. Tájékoztató: 5-14

- 9 ­a nemzeti ünnepek és különböző évfordulók megünneplése révén az olyan emberek, családok ezreivel kerülünk kap­csolatba, akikhez más politikai eszközökkel, módszerekkel nem, vagy csak szűk keretek között tudunk eljutni. A szülői munkaközösségek révén évi mintegy 250-300 előadás­sal a szülők ezreivel váltottunk szót az iskola és a család kapcsolatáról, a pedagógiai ismeretekről. Évente 130-150 téli előadássorozat keretében négy- ötezer hallgatóval politikai ismeretterjesztést, mintegy 100-120 községben több ezer résztvevővel népfrontestet szervezünk. E rendezvényeken ismerkednek a Központi Bizottság határo­zataival, a népfrontkongresszus állásfoglalásával, a szövetségi politika, a szocialista demokrácia,^ gazdasági ter­veink, a KGST szerepe, a termelés-fogjyasztás-élet színvonal, a közösségi magatartás, a hazafiság es internacionalizmus, a szocialista kultúra, a háztáji termelés helyzete és feladatai témakörökkel. A hallgatók mintegy 80 százaléka pártonkivüli, 30-40 százaléka nő, és 20-25 százaléka fiatal. Mindezek jő és hatékony eszközei a politikai tudatformálásnak, azismeretterjesztésnek. Jelentősen előre léptünk a szerve­zeti keretek, az akciók és a tömegkapcsolatok kialakitásaban. További feladat a tartalmi munka javitása. e./ A béke-, barátsági és szolidaritási munka révén a népfront­bizottságok tovább szélesitik a nemzeti egységbe bevontak körét. A párt békepolitikája, a népek barátságának erősí­tése és a szolidaritás ügye jelentős embertömegeket mozgat meg. Még az inaktív, "nem politizáló", önmagukat a közéleti tevékenységtől távoltartó emberek is résztvesznek ilyen rendezvényeinken. Hépesek az ilyen nagygyűlések, de különö­sen hatékonyak a közvetlen hangvételű kiscsoportos beszél­getések. Eredményesen használjuk fel a fotó kiállításokat, filmeket és a különböző kiadványokat, azonban legfontosab­bak az élőszavas előadások, tájékoztatók. E téren segíti munkánkat a békepolitika, a békés egymásmel­leit élés elve és gyakorlata, a baráti szocialista orszá­gok képviselőivel való helyi találkozás lehetősége, valamint az indokinai, az afrikai és a latin-amerikai népek függet­lenségi harcának eredményei, tapasztalatai. A népfrontbizottságok tevékenysége, állandó és folyamatos je­lenléte a közéletben általában elismert. Jobboldali, vagy baloldali megitélessel, magatartással nem találkoztunk. A tár­sadalom különböző rétegei közül főként fiatalok és nők körében akadnak akik nem vagy nem kellően ismerik a párt szövetségi politikáját, a népfrontmozgalom feladatát és működését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom