MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1980
141. ő. e. 1980. február 13. (151-207. o.) - 1. A központi bizottság XII. kongresszusi irányelveinek megvitatása során elhangzott észrevételek minősítése. Javaslat: 153-160 - Szóbeli iegészítő: 161-165
1' ; •) 7 Varga János elvtárs: Az anyag is úgy fogalmaz, hogy az aktivitás kisebb volt, mint a beszámoló taggyűléseken. A pártcsoportok átrágták az anyagot, szinte mindenki véleményt nyilvánitott. Ahol nem sikerült az elhangzottakat megfelelően összegezni, a vitainditók hiányosak voltak, ott a figyelmet nem tudták a lényegre ráirányitani. A titkári tájékoztatóban szerepelt, hogy a leglényegesebb részekre kell ráirányitani a vitaindítókban a figyelmet, a lényeget azonban sok helyen nem tudták megfelelően kiszűrni. Mindenki másképp csinálta. Sokaknak gondot okozott, hogy mivel is kezdje, mivel nem volt egy séma, ami útbaigazítást adott volna. A felszólalások kevesebbet foglalkoztak az ideológiai munkával, annál többet a gazdasági épitőmunkával, mivel legjobban az foglalkoztatja most az embereket. Ha a vitainditó nem tudott politikusán összegezni, a felszólalók többsége sem az irányelvekkel foglalkozott. Inkább a helyi gazdasági feladatokra irányult a figyelem, ki miért felelős, ki mivel foglalkozik. Javasolja, hogy az előterjesztésben, illetve a szóbeli kiegészítőben kapjanak nagyobb hangsúlyt az elhangzott, de alsóbb szinten elutasított észrevételek és javaslatok is. A megyei pártértekezleten érzékeltetni kellene, hogy a megyei vezetés minden felvetett kérdéssel érdemben foglalkozott, még akkor is, ha nem értettek egyet azzal. Az elhangzottakkal és az anyaggal egyetért. A vitában felvetett hasznos javaslatokat be kell épiteni az anyagba, igy lesz teljesebb. B e r n á t h Ferenc elvtárs: A pártcsoport ülések sokkal élénkebbek, vita szempontjából aktívabbak voltak mint a taggyűlések. Ez adódott abból is, hogy pártcsoport ülésen közelebb kerültek egymáshoz a párttagok, a taggyűléseken azonban nem tudták megfelelően összefogni a pártcsoportok ülésein elhangzottakat. Tapasztalatai szerint a pártcsoport üléseken és taggyűléseken is azonos súllyal vetődtek fel az urbanizációval kapcsolatos kérdések. A fiatalok nagy része a városokban dolgozik és tanul, csábitja őket a városi élet, a nagyobb kedvezmény. A lakásépítéshez szerinte is nagyobb támogatást kellene adni falun élő fiataloknak, ahhoz, hogy helyben tudjanak épitkezni és akkor nem okozna olyan nagy feszültséget a faluból a városokba települők lakásigénye. A cigánykérdéssel kapcsolatosan nagyon vegyes vélemények alakultak ki a párttagok körében. Pozitiv és negativ, megalapozott és elhamarkodott vélemények egyaránt elhangzottak a taggyűléseken. Sok cigánycsaládot ismer, akiknek sikerült beilleszkedni, akik kiemelkedtek a többiek közül, rendesen dolgoznak, gyerekeiket tanittatják. Elhagyták a kolóniákat, elszóródtak, ezekkel alig van probléma. A baj inkább azokkal van, akik csoportban, kolóniákban maradtak. Annak érdekében kell hathatós intézkedéseket