MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1980
141. ő. e. 1980. február 13. (151-207. o.) - 1. A központi bizottság XII. kongresszusi irányelveinek megvitatása során elhangzott észrevételek minősítése. Javaslat: 153-160
7 Az ifjúság szocialista szellemű nevelésében és tudatformálásában erősíteni kell az össztársadalmi felelősséget, a fiatalok társadalmi, politikai aktivitását. Az iskolai oktatás minden szintjén növelni kell a világnézeti, az internacionalista és a szocialista hazafiságra nevelés hatásfokát. A pártértekezlet nem azonosul az alábbi észrevétellel: Főleg értelmiségi és alkalmazotti párttagok társadalmunk jelenlegi fejlettségi szintjén nem tartják helyesnek az egyetemi, főiskolai továbbtanulásnál a fizikai dolgozók gyermekeinek - azonos feltételek melletti - előnyben részesítését, illetve sérelmezik, hogy az ő gyermekük esetében miért nem veszik figyelembe a szülők munkás-paraszt származását. VI. A párt- és tömegszervezetek feladatai A pártértekezlet egyetért a párt- és tömegszervezetek munkájának továbbfejlesztésével kapcsolatos feladatokkal. A szocialista épités feladatainak eredményes megoldása megköveteli a párt vezető szerepének hatékonyabb érvényesülését, munkastílusának, munkamódszerének fejlesztését, a pártegység, a demokratikus centralizmus erősítését, a pártszervezeték és a párttagság politikai felelősségének, példamutatásának növelését. Megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a határozatok egységes értelmezésére, a végrehajtás jó megszervezésére, ellenőrzésére, a tömegkapcsolatok erősítésére. Minden szinten kiemelt gondot kell fordítani a kádermurikára, a tömegszervezetek és -mozgalmak önállóságának, kezdeményezőkészségének és felelősségének növelésére, A pártértekezlet nem azonosul az alábbi észrevételekkel és javaslatokkal : - A Központi Bizottság dolgozza ki a felszabadulás utáni régi párttagok az eddigieknél nagyobb erkölcsi elismerésének intézményesített rendszerét. A párt munkástilusában és munkamódszerében kerüljenek előtérbe a direktebb eszközök, az utasítás.