MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1980

141. ő. e. 1980. január 30. (86-150. o.) - 1. A megyében működő KISZ szervezetek érdekvédelmi tevékenységének tapasztalatai és a további feladatok. Jelentés: 88-98 - Szóbeli kiegészítés: 99

figyelni, A fiatal dolgozókat segítik és támogatják, de a vállalatok behatároltsága, a bérszínvonal problémák sok mindenre kihatnak. A vállalásoknak nagy szerepe lesz a létszámcsökkentés sikeres végrehajtásában. Sok munkát ad a munkavédelem oldaláról a fiatalkorúak foglal­koztatása, az éjszakai műszakok ellenőrzése. Előfordul, hogy olyan körülmények között foglalkoztatják a fiatalkorút, ami nem engedhető meg. /Pl. sütőipar/. A határozati javaslat 5. pontját javasolja konkrétabban meg­fogalmazni. A SZOT és a KISZ KB együttes határozatát évenként értékelik és meghatározzák a feladatokat. A jogok és köteles­ségek egységesebb képviseletére kell felhívni a figyelmet. Deák Ferenc elvtárs; A tapasztalatok alapján meg lehet állapítani, hogy az ifjúsá­gi témában hozott párthatározatok, intézkedések helyesek, szükségesek voltak, nagyon aktiv közös tevékenység bontakozott ki az ifjúsági szövetséggel. Egy sor területen jelentős fej­lődés van ebben a vonatkozásban. Ugyanakkor azt is meg lehet állapítani, hogy a mai társadalmi differenciálódás nagymérték­ben érződik az ifjúság helyzetén. Ez a pályaválasztásra is befolyással van. Az élet kezdésében óriási eltérések vannak. Ez azt jelenti, hogy továbbra is lesznek gondok. A problémá­kat azonban nem lehet úgy megszüntetni, hogy aki szegényebb, kapjon több fizetést. Az ifjúsági szövetségnek is nagy felada­tot kell ebben a vonatkozásban megoldania, az ellentmondást fel kell tárni. Az előterjesztés hangvétele, a problémák felvetése kissé rossz­irányúnak tűnik. A fiatal úgy érzi, hogy neki igaza van, ugyan­akkor látja az ellentmondást is. Azt kellene elérni, hogy a társadalom adott szférájában a fiatal érezze is, hogy mennyire igazak a felvetett problémák, ezekre hogyan reagál a társadalom. Nem biztos, hogy az igény mindig reális, elsősorban a lehetősé­gek és a kötelességek oldaláról kellene vizsgálni ezt a kérdést. Ezekre a problémákra példákat kellene hozni, hogy hol fordulnak elő. Erre a válaszokban sem történt utalás. Ha a fiatalt nem javasolják továbbtanulásra, vajon vizsgálja-e az ifjúsági szervezet, hogy miért nem? Az életszerűséget, az elmélyültséget kellene a társadalmi problémákban keresni. Néha olyanok is jönnek és mondják a problémákat, akiknek nincs igazuk. Az ilyenfajta szemlélet hiányzik az anyagból, nincs önkritika. Nem azon kell sirni, hogy a fiatal, miért nem kap azonnal lakást, hanem azon kellene fáradozni, hogy a realitásokat alapulvéve, hogyan lehetne az igényeket befolyá­solni, a lehetőségeket feltárni. Hogyan készítjük fel a fiata­lokat arra, hogy szerényebb lehetőségek között kell élni és dolgozni?

Next

/
Oldalképek
Tartalom