MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1979

138. ő. e. 1979. augusztus 29. (2-40. o.) - 2. A megyei pártbizottság két kongresszus között végzett munkájáról szóló jelentésének vázlata. Javaslat: 17-26 - Szóbeli kiegészítő: 27

r i 6 II. Javaslat a megyei pártbizottság két kongresszus között végzett munkájáról szóló jelentésének vázlatára Előadó: Tanai Imre elvtárs megyei titkár Tanai Imre elvtárs szóbeli kiegészitője: A vázlat összeállitásánál a megyei pártbizottság osztályai működtek közre. Figyelembe vettek az 1975. évi pártértekez­letre való felkészülés tapasztalatait és a központi orientá­ciókat is. A fejezetek sorrendjét illetően a vázlatkészités során több variáció merült fel a javaslat készitői részéről és azóta is sokat gondolkodtak rajt, A végrehajtó bizottság vitassa meg, hogyan alakuljon a sorrend. Felvetődött, hogy mivel a párt munkájában a fő figyelem a gazdaságpolitikára irányul, ezért helyes lenne e témával a beszámoló legelején foglalkozni. Ezt követné az Életszínvo­nal, életkörülmények, szociális ellátás c. fejezet és utána jönne a Társadalmi és politikai viszonyaink fejlődésével kapcsolatos rész. A többi fejezet maradhatna változatlan sor­rendben. A megye sportmozgalmával az állami munka keretén belül kelle­ne foglalkozni. Ugyanigy a közrend, közbiztonság kéidáseiről e kérdéscsoport végén kellene szólni és itt kellene elhelyezni az MHSZ és a Munkásőrség tevékenységét is. Helyenként további feladatok is szerepelnek, helyenként nem. E tekintetben helyes lenne megvárni a központi orientációt. J á v o ri Béla elvtárs: Hosszú évek gyakorlata, hogy a pártélet kérdéseiről a különbö­ző jelentésekben mindig az utolsó előtti fejezetben beszélünk. Holott ha igaz, hogy a társadalmi, gazdasági viszonyok, egész életünk meghatározója a párt vezetése, munkamódszere, munká­jának hatékonysága és miután nem tanácsi vagy állami szervek el­számoltatásáról van szó, az Jenné a helyes, ha a párttal kezde­nénk az egész beszámolót. Ezen kivül, ha mindenben a párt sze­repének kellett érvényesülni az elmúlt 5 évben, ez a meghatáro­zó az egész időszak eredményeit illetően. A vázlat szerint A pártélet c. fejezetben többségében csak szervezeti kérdésekről tudunk beszámolni, mert a tartalmi kérdések más helyen vannak elhelyezve, szét vannak szórva. Egyhelyen, a pártélet c. fejezetben kellene szólni arról, hogy a különböző területeken hogyan érvényesül a párt vezető sze­repe. Ezzel el lehetne érni, hogy tömören beszéljünk az össze­függő témákról. Pl. miért nem a pártról szóló fejezetben be­szélünk a párttagság ideológiai állapotáról?

Next

/
Oldalképek
Tartalom