MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1979

135. ő. e. 1979. április 11. (114-183. o.) - 1. Az építő- és építőanyagipar, valamint a lakásépítés helyzete és továbbfejlesztésük feladatai a megyében, a központi bizottság 1978. október 12-i határozata alapján. Jelentés: 117-138 - Szóbeli kiegészítő: 155

1 .;.-• í-*j -*/ Kovács Béla elvtárs: Olyan témát tárgyal a végrehajtó bizottság, amely meghatározó a megye társadalmi, gazdasági továbbfejlődése szempontjából, líagyon sok kérdés hangzott el a megítélés tekintetében, Rapai elvtárs szólt arról, hogy az ágazatot csak fejlődésében lehet megitélni. Többen felvetették, hogy korábban nem volt koncep­ció. Ezt igy nem mondaná ki, A megyei párt-vb 1969-ben hozott döntése alapján végeztük az épitő- és épitőanyagipar fejlesz­tését, lagjron egyértelműen lett meghatározva a fejlesztés irá­nya, és aránya, amelynek egyrésze^teljesítve lett. Meg kell mondani egyértelműen, ho^y a fejlődés pozitiv. Mint Varga elv­társ is elmondta, a,mélyépités területen történt a legnagyobb előrelépés, A DELVIÉP példakép lehet arra, hogy hogyan kell a fejlesztést megtervezni és a gyakorlati életben megvalósítani. Az épitőipar fejlesztésével a IV, ötéves tervben is kiemelten foglalkozott a megyei vezetés, azonban a korábbi időszak le­maradását az ismert központi területfejlesztési politika miatt nem lehetett behozni, az épitőipari igényeket nem tudtuk kapa­citással követni. Ma sem oldottuk meg e problémát, A nagyobb ipari létesítményeket külső kapacitás igénybevételével tudjuk csak megépiteni /Kemikál, Húskombinát/, ffagyan sok esetben kel­lett tanulópénzt fizetni /siófoki, nagyatádi kórház, gépipari technikum/. Főleg a magasépités nem tudta követni a fejlődés di­namikáját. Mindez meghatározza a továbblépés mikéntjét, Hagy problémát okoz, hogy nincsenek középszintű épitőipari szer­vezetek. Ennek az űrnek a kitöltése már folyamatban van. Fel kell számolni az épitőipari szervezetek közötti aránytalanságot, változtatni kell a belső összetételükön. Az épitőipari szerveze­tek térbeli elhelyezkedésében is vannak aránytalanságok, Kapos­váron és Siófokon nincs, ugyanakkor Nagyatádon és Marcaliban fe­lesleges kapacitás jelentkezik, A lakások mellett nem tudtuk hosszabb távra megoldani a vonalas és kapcsolódó dolgainkat. Ebben vastagon bent van a beruházók és a tervezők felelőssége is, A gyermekintézmények nagyon jó szerke­zettel épülnek, azonban hagyományos módon töltjük ki a belsejüket. Hosszú az építkezések átfutási ideje és drágák. Aránytalanság van az építőmesteri és a szakipar között, amelynek objektiv és szubjektiv okai is vannak, A nyolc év kevés volt ar­ra, hogy ezen változtassunk, mert kevés anyagi eszköz áU± rendel­kezésre és a párhuzamos fejlesztés kérdései is elég élesen vetőd­tek fel. Az épitési rendszerek most vannak kialakulóban, A CLAPS rendszer bevált, de az épitőipar nem élt a lehetőségekkel /pl. a gyermek­intézmények esetében/. Az IMS szerkezetet illetően elkezdtünk már valamit, remény van arra, hogy rendszerré válik, és ezzel megoldód­nak a közösségi, intézményi dolgaink. Ez mellett keresni kell a megoldás más módját is arra az esetre, ha az IMS szerkezet nem válna be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom