MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1979
140. ő. e. 1979. december 7. Rendkívüli ülés (2-65. o.) - A megyei pártbizottság beszámolója az 1975. évi pártértekezlet óta végzett munkáról és a további feladatok. Javaslat: 4-58
24 életmód normái. Közvéleményünk egységesebb lett a politika alapvető kérdéseinek megítélésében és elfogadásában, a feladatok megvalósításáért való munkálkodásban. A közgondolkodásban tapasztalható pozitiv vonások mellett időnkint felerősödnek vagy újratermelődnek céljainkkal ellentétes jelenségek is. Az elvtelen kapcsolatokra, az ezekből származó előnyökre, a hatalommal és a joggal való viszszaélésre,a korrupcióra, a helytelen vezetői magatartásra rendkivül élesen reagál a közvélemény. Más negativ jelenségeket viszont türelmesebben itél meg^ vagy éppen közömbös velük szemben. Sokan például nem itelik el az olyan megnyilvánulásokat, amelyeket az anyagiasság, az egoizmus, a közömbösség jellemez. Ideológiai munkánk hatását csökkentette, hogy az emiitett jelenségeknek a belső és a nemzetközi viszonyokban objektiv forrásai vannak. Bátortalan a propagandánk abban, hogy a szocializmus ügye iránt elkötelezett magatartásnak, a szocializmus aktiv hiveinek, a becsületesen végzett munkának és a közösségért áldozatot vállalóknak nagyobb megbecsülést adjon. Számottevő azoknak a száma, akik kimaradnak a tömegpolitikai munka hatóköréből, akik között a nem kivánatos tudat- és magatartásformák állandósulnak. A közgondolkodás formálásában meghatározó szerepet töltenek be a pártszervezetek. Tagjaik eszmei-politikai felkészültsége, tájékozottsága, a párt politikájának következetes képviselete hozzájárult a tömegek közgondolkodásának alakulásához. Egyes pártszervezetek azonban nem forditanak kellő figyelmet a tagjaik között és a környezetükben megnyilvánuló helytelen nézetek tisztázására. Időnként védekező magatartást tanusitanak az eszmei vitákban, ezzel lehetőséget adnak a hibás nézetek továbbélésére. Változatlanul hatnak az ideológiai munkát lebecsülő nézetek, az elmélet és a gyakorlat kapcsolatát tagadó felfogás. Fejlődött az emberek közgazdasági szemlélete, s ez elősegítette, hogy hozzáértőbben, valósághübben Ítélik meg a népgazdaság helyzetét. A párttagság döntő többsége és a lakosság mind'nagyobb része ismeri az epitőmunka céljait, feladatait, A gazdasági helyzet és a tennivalók megitélésében a párttagság véleménye egységes, A jó társadalmi légkör, az emberek életkörülményeinek javulása fokozta a bizalmat a párt politikája iránt.