MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1979
138. ő. e. 1979. szeptember 12. (41-94. o.) - 1. Határozat-tervezet a mezőgazdaság állami irányításának változásából adódó pártirányítási feladatokra. Határozati javaslat: 44-52 - Határozat: 58-66
2 A mezőgazdaság területi állami irányításénak átszervezése szükségessé teszi a területi irányitó pártszervek munkájának a megváltozott körülményekhez való hozzáigazitését és továbbfejlesztését A megyei, a járási és városi pártbizottságoknál, a községi pártszerveknél a fő feladat a Politikai Bizottság 1972. márciusi és 1973* júliusi, a járási és a városi pártbizottságok, valamint a községi pártszervek munkájának továbbfejlesztésére hozott határozatainak még következetesebb végrehajtása, 1,/ A megyei pártbizottság szintjén: a./ A párt agrárpolitikájának következetes megvalósítása, a termelő erők és a termelési viszonyok továbbfejlesztése, az élelmiszeriparban előttünk álló feladatok eredményes megoldása érdekében tovább kell erősíteni az irányitó, szervező és ellenőrző munkát. A mezőgazdaság helyzetével és fejlesztésével kapcsolatos megyei határozatokat, állásfoglalásokat úgy kell kimunkálni, ho§y azok az alsóbb pértszervek tevékenységéhez is közvetlen iránymutatásul szolgáljanak s a járási, városi pártbizottságoknak, községi pártszerveknek fejlesztési irányok kidolgozásával ne kelljen foglalkozniuk. Ennélfogva tevékenységük középpontjába a végrehajtás segitése, ellenőrzése kerüljön. - Az irányitó, szervező és ellenőrző munkában figyelembe kell venni a mezőgazdaság irányításénak átszervezéséből adódó változásokat, s cselekvési programokban az alsóbb pártszervek feladatait differenciáltan kell meghatározni. - A megye mezőgazdaságát érintő határozatok, döntések, állásfoglalások meghozatala előtt a jövőben rendszeresen ki kell kérni a járási, városi pártbizottságok véleményét. Határidő: folyamatos, illetve értelem szerint Felelős: Kovács Béla elvtárs b./ A Gazdaság- és Szövetkezetpolitikai Munkabizottság - a megváltozott körülmények figyelembevételével - adjon még hatékonyabb segítséget a pértbizottségi és végrehajtó bizottsági határozatok elokészitéséhez, az agrárpolitikai feladatok kimunkáláséhoz. Az egyes részterületek, termelési főágazatok közigazgatási és tájegységek helyzetének mélyrehatóbb vizsgálatéval is segitse a területi pértszervek munkáját, adjon jelzéseket a végrehajtást akadályozó körülményekről. Rendszeresen vizsgálja és elemezze a megváltozott párt és állami irányités tapasztalatait, hatékonyságát. Indokolt esetben tegyen javaslatot az irányitó munka szinvonalénak javítására. Határidő: folyamatos Felelős: Kovács Béla elvtárs