MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1978
131. ő. e. 1978. július 19. (2-71. o.) - 1. A Hazafias Népfront bizottságainak lakóterületi munkája és továbbfejlesztésének feladatai a központi bizottság Titkárság 1977. október 24-i határozata alapján. Jelentés: 5-16 - Feladatterv: 30-34
léteit, ahol adjanak tájékoztatást a város- községpoli^ika, város- községfejlesztés helyzetéről, a tervekről, elképzelésekről, a népfrontbizottcágok ezirányu tennivalóiról, értékeljék a mozgalomban dolgozó kommunisták tevékenységét, ismertessék a velük szemben támasztott követelményeket, - Mindenütt érvényesitsék, hogy a városkörzeti és a külterületi népfrontszerveket az illetékes pártszervek a városi, illetve községi népfrontbizottságok szerves részeként irányítsák. Ezért a velük közvetlen kapcsolatot tartó városkörzeti, állami gazdasági, vagy termelőszövetkezeti alapszervezetek az ott dolgozó kommunisták tevékenységét a népfrontbizottságokat irányitó pártszervekkel egyeztetett feladatok alapján segítsék és ellenőrizzék,, Záradék • !• ——*WWWMI• —Mi • lo/ A járási-városi végrehajtó bizottságok 1978„ második félévében tárgyalják meg a népfrontbizottságok lakóterületi munkáját és határozzák meg az ezzel kapcsolatos feladatokat a KB Titkárságának határozata és a megyei végrehajtó bizottság feladatterve alapján 0 2*/ A feladattervet r k apják - az MB titkárai és osztályvezetői; - a járási, városi pártbizottságok első titkárai /jelentéssel együtt/; - a KNF megyei bizottságának titkára,,