MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1978
127. ő. e. 1978. január 18. (56-115. o.) - 1. A mezőgazdasági és ipari, valamint az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetekben folyó személyzeti munka állami ellenőrzésének tapasztalatai. Jelentés: 59-71
- 4 (02} középtávú tervek készítéséhez, A végrehajtással kapcsolatos lényegi észrevételt csak a mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály tett. A minősitői munka formai és tartalmi javulása mellett az egyes szövetkezeti ágazatokban a vezetők igényességétől függően eltérő a kép. Az állami törvényességi felügyelet és a szövetségek ellenőrző, segitő munkája elsősorban a minősítések szamszerüségében és a formai követelmények területén hozott lényeges eredményt. A szövetkezetek többsége minősítési ütemtervet készit, amelynek végrehajtását azonban nem biztosítják, A minősítések többségét évvégén készítik, vagy áthúzódik a következő évre. Ma már egyre kevesebb az olyan minősítés, amely semmitmondó, általános megállapításokat tartalmaz. Nőtt a dolgozók munkáját, magatartását reálisabban értékelő, a hibákat és fogyatékosságokat is feltáró minősítések aránya. Ennek ellenére még gyakori, hogy a minősítésben leírtak eltérnek a szóbeli véleményektől. Nem tapasztalható kedvező változás a vezetők alkalmasságának megítélésében és a minősítői munka demokratizmusának fejlődéseben, A szövetkezetek elnökei minősítésének előkészítésében a törvényességi felügyelet részvételét, illetve véleményének figyelembe vételét a jogszabályok előírják. A mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél a minősítést a járási hivatal elnöke, az ipari^szövetkezeteknél a szövetkezet vezetősége, a szövetség és az illetékes törvényességi felügyeleti szerv megbízottai, az általános fogyasztási és • értékesítő szövetkezeteknél a szövetség elnöke a törvényességi felügyeleti szerv véleményének figyelembe vételével készíti elő és egyezteti az illetékes pártszervekkel, A minősítések előkészítésében az állami törvényességi felügyelet részvételét egyértelműen csak a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél sikerült biztosítani, A személyzeti nyilvántartások terén a szövetkezetek nagy többségénél rend van, A személyzeti nyilvántartások tartalmazzák a jogszabályokban előirt okmányokat, naprakészek, áttekinthetők, A fontos és bizalmas, valamint az erkölcsi bizonyítványhoz kötött munkaköröknél az igazolások megvannak. Ugyanakkor más munkahelyről felvett és^ kinevezett középvezetők káderanyagát^ritkán kérik át előzetes betekintésre.^A jogszabályi előírás ellenére csak a megválasztást követően igénylik a feddhetetlenségi igazolást, A hatósági erkölcsi bizonyítványhoz kötött munkakörök száma különösen a belkereskedelmi ágazathoz tartozó szövetkezeteknél igen magas, A tapasztalatok szerint ma már csak elvétve fordul elő, hogy ennek hiányában alkalmaznak dol-