MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1978

129. ő. e. 1978. május 24. (151-222. o.) - 1. A megye állami ipari üzemeiben folyó káder- és személyzeti munka a központi bizottság 1973. november 28-i határozata alapján. Jelentés: 155-169

10 ség. A politikai képzettségnek ma is jelentősége van és mind nagyobb lesz a jövőben. Hogy a főmérnökök egyharmada, a főköny­velők több mint fele és a középvezetők 48 %-a semmilyen politi­kai végzettséggel nem rendelkezik azért is mond valamint, mivel a politikai képzés lehetősége évről évre nő. Mé^ inkább indo­kolt a gazdasági vezetőket is figyelembe venni es előnyben ré­szesíteni a beiskolázásnál. A jelentés foglalkozik a szakember ellátás helyzetével és a vi­tában is szó volt róla. Azt tudomásul kell venni, hogy a szak­emberek többsége egy életen át részfeladatot hajt végre és nem lesz mindegyikből feltaláló. Ez még Budapesten sincs igy. Annak a kérdésnek az eldöntése, hogy vonzza-e a megye a szakem­bereket vagy nem, elemzést igényel. Egyoldalú az a következte-^ tés, hogy azért nem jönnek a megyébe szakemberek, mert itt zömé­ben gyáregységek vannak és tudják, hogy nincs nagy jövőjük. Szám­talan példa van arra, hogy periférikus területeken is születtek nagy dolgok és nem mindig a nagyiparban, a centrumban, ahol szak­mailag minden feltétel biztositott. Adottnak kellene venni azt a helyzetet, hogy gyáregységek is vannak és még lesznek is hosszú ideig. Abba ne nyugodjunk bele, hogy az összes negativ következ­mény itt csapódjon le. A lehetőség határain belül szorgalmazni kell a gyáregységek önállóságát, és a feladatok végrehajtásához szükséges szakemberek biztosítására nagy gondot kell fordítani. Biztos, hogy letelepedési és más problémák is közrejátszanak ab­ban, hogy szivesén jönnek-e a megyébe vagy nem. A közgazdász hiány általános jelenség az országban. Több az igény, mint amennyien végeznek és jópáran nem is a szakterüle­tükön dolgoznak. Egyet lehet érteni a jelentéssel és a felszólalókkal a személy­zeti apparátus helyzetének a megitélését illetően. Azt is el le­het mondani, hogy 1973 óta a személyzeti apparátus helyének, szerepének, becsületének megteremtése érdekében nem sokat tet­tünk. Ha valakit ezért birálni lehet, elsősorban az illetékes pártszervek azok; őket lehet felelőssé tenni. Ebben a kérdésben csak a párt tud rendet tenni. Sok helyen nem megfelelőek a sze­mélyzetisek, a különböző kapcsolt munkakörök folytán a személy­zeti munka kerül az utolsó helyre. Ugy tűnik, hogy a személyzeti funkció is egyfajta káderlerakó hely, utolsó állomás egy káder életében. Nincs meg az a tekintélye - ebben egyetért Jávori elv­társsal -, mint a nyugati országokban. Tekintettel arra, hogy a KB határozatának a végrehajtását az ősz folyamán tárgyalja a megyei pártbizottság, ezért javasolja, hogy a vb most ne hozzon határozatot a témában, hanem az anyagot mun­kaokmányként kezelje. Varga Péter elvtárs összefoglaló.!a; Megállapíthatjuk, hogy a jelentés reálisan mutatja be a megye állami ipari üzemeiben folyó káder- és személyzeti munka hely-

Next

/
Oldalképek
Tartalom