MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1978
129. ő. e. 1978. április 26. (2-80. o.) - 1. A fekvőbeteg-ellátás helyzete és fejlesztésének feladatai a megyében. Jelentés: 5-22 - Szóbeli kiegészítés: 23-25
15 Még egyszer megköszöni a meghivást. ígéri, hogy Somogy megyének az egészségügy fejlesztésére irányuló koncepcióját a minisztérium igyekszik támogatni. Dr« B ö r ö c z István elvtárs: Ugy érzi, a vb jónéhány tagjában sok kérdőjel maradt az elhangzottak után is a kaposvári kórházzal kapcsolatban. Az a véleménye, hogy talán néhány esetben a személyen keresztül Ítéljük meg a tevékenységet és nem a tevékenységen keresztül a személyt. Már más téma kapcsán is megemlitett 1-2 dolgot, amelyjDenne is kételyeket támasztott a megyei kórház helyzetét illetően. Egyetért azzal, amit Böhm elvtárs elmondott, hogy milyen sok erőfeszítést tett a megyei tanács vezetése és milyen nehezen sikerült megoldani az igazgatás gondját. De az uj helyzet sem alakult szerencsésen a következők miatt. A főigazgatónak olyan módszerei vannak, amivel nem lehet rendet teremteni, csak saját maga számára teremt súlyos helyzetet. Példa erre, hogy kb. lo hónapja a főigazgató megkereste a főkapitányság orvosi hivatalának a vezetőjét és arra hivatkozva, hogy rendet akar csinálni a kórházban egy olyan feljegyzés elkészítését kérte, amelyet nem teljesíthettek. A főigazgató ebbe nem nyugodott bele és ismét kérte a feljegyzés elkészítését, de nem kapta meg. Rá két hónapra Csorba és Dettre főorvosok keresték fel, hogy szeretnék tudni mi a baja a rendőrségnek az osztályukkal. Elmondták, hogy a főigazgató vizsgálódott náluk. Mikor megkérdezték tőle, hogy mi a probléma, azt válaszolta, hogy tulajdonképpen a rendőrséggel szemben akarja megvédeni őket. Nem szeretné, ha szubjektivizmussal vádolnák, de elmondja azt is, hogy a múlt év^áprilisában az anyósa Nemes Tihamér osztályán feküdt, de mielőtt befejeződött volna a kivizsgálás felhasználva a kezelőorvos távollétét, fél órán belül kitette egy olyan zárójelentéssel, amelyről az volt a vélemény, hogy ilyen befejezetlen kivizsgálással hogyan lehet kitenni valakit a kórházból. De ehhez hasonló eset mással is megismétlődött. Véleménye szerint a rendteremtés és a problémák megoldásának a módszerével kapcsolatban alapvető súlyos hibák vannak a megyei kórházban, így a kórházigazgató hitelét veszti abban is, amiben igaza van. A kórház előtt álló legközelebbi feladatok rendkivül nagyok. A rekonstrukció már nagyon régóta húzódik, nehezen indul el. Ismert az a szinvonalbeli különbség is, amely a megyei kórház és a vidéki kórházak területén van. Ugy kellene koncentrálni az erőket, az eszközöket, hogy a megyei kórház az egészségügy szellemi központja legyen. Véleménye szerint azonban ilyen körülmények között ez nem lesz teljesíthető. Ismételten arra kéri a végrehajtó bizottságot, ne a személyen keresztül vizsgálja a tevékenységet, hanem a tevékenységen keresztül a személyt, mert alapvető gondok vannak a megyei kórházban.