MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1978
129. ő. e. 1978. április 26. (2-80. o.) - 1. A fekvőbeteg-ellátás helyzete és fejlesztésének feladatai a megyében. Jelentés: 5-22 - Szóbeli kiegészítés: 23-25
11 A határozati javaslattal kapcsolatban többen tettek észrevételt. Lehet konkrétabb, de kéri a végrehajtó bizottságot, ne jelöljön ki határidőket, mert a kaposvári megyei kórház felújítására remélt 431 millió forint bekerülési költségű rekonstrukcióra még nincs döntés. Ezután kell elfogadtatni. Nagyon szerencsés dolog, hogy itt van Medve elvtárs és Vidovszky elvtárs, akik a központi szervek nevében eddig is támogatást nyújtottak. Kéri az Országos Tervbizottság előtt is támogassák az eddigi megállapodásokat és segitsék hozzá a megyét a rekonstrukció megvalósításához. Ha jóváhagyják, az V. ötéves tervben el lehet kezdeni, folyamatba lehet tenni és a VI. ötéves terv időszaka alatt be lehet fejezni. Ez azonban azon múlik, hogy a központi szervek biztositják-e hozzá a szükséges összeget. Vidovszky Kálmán elvtárs: A jelentés egyértelműen bemutatja azt a fejlődést, amely a megye egészségügyi ellátása területén bekövetkezett. A statisztikát nézve kitűnik, hogy az utolsó tiz évben majdnem annyi új ágy létesült a megyében, mint amennyi a felszabadulás előtt rendelkezésre állt. Az eredmények bemutatásával együtt kellene a meglévő gondokról is beszélni. Meg lehet állapítani, hogy az egészségügy területén is - mint más területeken - a kongresszus határozatát ütemesen hajtjuk végre. A határozat azt tűzte célul, hogy a meglévő intézményhálózat szervezettebb kihasználásával, jobb vezetéssel növelni kell az ellátás hatékonyságát. Ebben a vonatkozásban került napirendre az integráció kérdése is. Balassa elvtárs válaszával együtt is az a véleménye, hogy kicsit a megye ebben a vonatkozásban lemaradt. Igaz, hogy a megyében a nagyatádi kórház az egyetlen, ahol integrált módon lehet kialakítani az ellátást. Ahol külön helyen van a kórház és a rendelőintézet biztos, hogy nehezebb megvalósítani az integrációt, mégsem kellene belenyugodni ebbe a helyzetbe. Az eddigi vitát hallgatva úgy érzi, hogy a kaposvári kórházban nagy gondok vannak a vezetéssel kapcsolatban. Böhm elvtárs úgy fogalmazott, hogy nem kellő az együttműködés a pártszervezet és az állami vezetés között. Ennek beláthatatlan következményei tudnak lenni akkor, amikor a kórház ilyen nagy rekonstrukció előtt áll. Ha a vezetésben ilyen gondok vannak, egyenes következménye, hogy a betegellátás szinvonala is rohamosan esik, ezt viszont nem lehet vállalni. Javasolja a végrehajtó bizottságnak fontolja meg, nem lenne-e helyes rövid időn belül a kórházban kommunista aktiván nagyon nyiltan, őszintén feltárni a problémákat és megbeszélni a feladatokat, azokat a lépéseket, amellyel biztositani lehet a nyugodt légkört. Alapvető és döntő átvezetés kérdésének a megoldása, mert egy intézmény egész arculatát meghatározza. De vonatkozik ez a kisebb egységekre is, itt viszont a megye legnagyobb egészségügyi intézményéről van szó. Böhm elvtárs azt mondja, hogy ha a fedezet rendelkezésre áll, a rekonstrukciót nem kell tiz évre tervezni, hamarabb is be lehet fejezni. Ennek ellentmond az olyan fogalmazás, hogy az egész attól