MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977
124. ő. e. 1977. augusztus 31. (144-194. o.) - 2. A kádernyilvántartásra vonatkozó 1975. szeptember 1-i központi bizottság titkársági határozat végrehajtásának megyei tapasztalatai. Szóbeli tájékoztató: 175-179
w 5 iratok kivételével - ahhoz az állami vagy más szervhez lehet továbbitani, ha kérik, ahová az illető távozott, A fenti megkötéseket a tapasztalataink szerint minden pártszervnél betartották. Továbbra is gondot okoz azonban a hatáskörből kikerültek személyi anyagának a tárolása /pártbizottságonként loo-5oo db/ A nyugdíjkorhatárt meghaladók,valamint az elhunytak személyi anyagainak mikrofilmezése eddig nem történt meg, A személyi anyagokat minden pártszervnél szigorúan bizalmasként kezelik, a betekintésre vonatkozó szabályokat betartják. Egyéb feladatok A titkársági határozat alapján az első félévben a járási és városi pártbizottságok közül a nagyatádi járási és városi pártbizottság tekintette át kádernyilvántartásának a helyzetét. Intézkedésünkre a második félévben erre sor kerül a járási, városi pártbizottságoknál. Hosszabb távon valamennyi kádernyiIvántartást vezető pártbizottságnál legalább 2 évenként az áttekintési kötelezettségnek eleget kell tenni, A kádernyilvántartás vezetésének a személyi és egyéb feltételei biztosítottak. További szándékunk a reszortfelelősök stabilizálása. Összegezésként elmondhatom, hogy megyénkben a KB Titkárság határozatának az Útmutató szerinti végrehajtása eredményes és folyamatos. Az újszerű eljárási szabályok alkalmazása néhány vonatkozásban még akadozik és az adminisztrációs jellegű munkában is van még pótolni való. Osztályunk segiti és folyamatosan ellenőrzi a végrehajtást. Meggyőződéssel jelentem ki, hogy ilyen pontos, preciz nyilvántartás, amilyen az MB-n van, ezekben döntő érdemei Varga László elvtársnak vannak! Ez a munka a tagnyilvántartással együtt nagy precizitást, pontosságot, szakmai hozzáértést követel. S még inkább igy lesz a gépi feldolgozásnál. Kaposvár, 1977, augusztus 31• Tolnai Sándor PTO vezető