MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977

124. ő. e. 1977. augusztus 17. (70-143. o.) - 1. A fiatalok közéleti tevékenységre nevelésének és a közéletben való részvételének tapasztalatai. Jelentés: 73-81 - Elfogadott jelentés: 88-97

7 Az ifjúsági szövetség minden tagjával szemben követelményként támasztotta, hogy a közösség életében aktivan részt vegyen, véleményt nyilvánitson, kezdeményezőén tevékenykedjen a fela­datok megoldásában. Jelszava: " No tűrjük a közömbösséget, legyünk aktivak a közélet minden területén," A KISZ belső élete a demokratikus közélet iskolája. Az ifjú­sági szövetségben megtanulják a fiatalok a feladat és felelős­ség vállalást. Megismerik jogaikat ós kötelességeiket. Véle­ményt nyilvánitanak, értékelik és bírálják önmagukat és társai­kat, az egész közösség munkáját. Az ifjukommunisták közül 5 ezer fiatalnak választott tisztsége, illetve hosszabb távra szélé - közösségtől kapott- megbizatá­sa van. Ezeket a fiatalokat az ifjúsági szövetség a káder- és politikai képzés során fel is késziti feladat a ik ellátására. Mindenekelőtt az irányitással, szervezéssel összefüggő teendő­ikre. Mindenek hatására a tagság a korábbinál nagyobb aktivitást tanusit éc többet vállal. III. A mindennapi közéleti tevékenységre, valamint az ifjúságot kép­viselő fiataloknak jogaik gyakorlására történő nevelése, fel­készítése számos problémát tartalmaz, A legszembetűnőbb az,hogy a tudatositás, de különösen a cselekvésre ösztönzés ós sokszor a példamutatás is hiányos. Az üzemek és az intézmények jelentős részében nem mérlegelik kellő gondossággal azokat a körülményeket, amelyek befolyásol­ják a fiatalok kiizóleti tevékenységét. Gyakran nem veszik fi­gyelembe, hogy a fiatalok jelentős része bejáró tanuló ós dolgo­zó. Máshol kevés lehetőség van az aktiv közéleti tevékenység folytatására és az nem minden esetben ^találkozik a fiatalok ér­deklődésével, igényével, A bejáró dolgozók munkahelye és lakó­helye közötti összehangolt nevelőmunka egyeztetése még csak kez­deti. Gyakori, hogy a középszintű vezetők nem szivesen fogadják, ha beosztottaik aktivak, közéleti tevékenységet folytatnak, ha bát­ran, őszintén nyilvánitanak véleményt v Az ilyen közösségben a fiatal gyorsan passziwá válik,vagy munkahelyet cserél, A neve­lési célokat tartalmazó Radar akció a " vedd észre, todd szóvá, javasold a megoldást" jelszó alapján az ilyen munkahelyeken nem tud kibontakozni. Több esetben a KISZ vezetők még a KISZ tagságot, az ifjúságot érintő kérdésekben sem mondják el voleményüket az üzem, a szövet­kezet, az intézmény különböző fórumain. Sok azoknak a fiataloknak a száma, akik nem látják értelmét az aktiv közéleti tevékenységnek, mivel azt tapasztalják, hogy a hasznos észrevételeket, javaslatokat csak meghallgatják, de nem hasznositják. Többen azért válnak passziwá,mert a közéleti te-

Next

/
Oldalképek
Tartalom