MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977

124. ő. e. 1977. augusztus 17. (70-143. o.) - 1. A fiatalok közéleti tevékenységre nevelésének és a közéletben való részvételének tapasztalatai. Jelentés: 73-81 - Elfogadott jelentés: 88-97

3 politikai,közéleti magatartásának fejlődésére az egyre bő­vülő üzemi, intézményi, társadalmi kapcsolatok is. A diákok kisebb része a fórumokon és a közéleti tevékenység­ben rendszeresen aktiv. Többségük közéleti aktivitását az út­keresés jellemzi, és egy részük a belső szorongás, az ala­csonyabbnak vélt tudásszint, a szegényes szókincs, az Infor­máltság hiánya miatt passziv. Mások a szülők helytelen ösz­tönzésere visszahúzódnak és csak a tanulással foglalkoznak. A diákokat állandó vagy alkalmi jelleggel képviselő tanulók­nak a felsőbb szintű fórumokon való szereplése kedvezően fej­lődik. Ugyanakkor találkozni lehet olyan helytelen gyakorlat­tal is, hogy a pedagógusok készitik el a tanuló hozzászólását. Megyénk két felsőfokú oktatási intézménye közül a Tanítóképző Főiskolán folyik aktivabb közéleti tevékenységre való nevelés. Ennek hatását az intézményen kivűl is érzékelni lehet. A különféle oktatási intézményekből kikerülő, munkát vállaló dol gozó fiatalok közéleti tevékenységének kibontakoztatásában felbecsülhetetlen jelentősége van a munkahelyi légkörnek, a fogadó kollektíváknak, az idősebb dolgozóknak. Többségük ér­deklődik a lehetőségek iránt, gyorsan beilleszkedik a munka­hely életébe ós érdeklődési körének megfelelően aktiwá válik. Ugyanez állapitható meg azokról a fiatalokról is, akik brigád­tagok lesznek, illetve akiket egy-egy munkaközösség vagy idő­sebb dolgozó patronál. A különféle információk, személyes ta­pasztalatok révén ismereteik egyre bővülnek a szocialista de­mokráciáról, az állami életről, az ifjúsági törvénnyel össze­függő kérdésekről. Megtanulják kötelességeiket, s megismerik jogaikat. Ahol viszont hiányzik a pályakezdők beilleszkedésé­nek segitése ós a munkára való nevelést nem tekintik a köz­életi nevelés fontos részekónt, ott hosszú éveken keresztül lehet tapasztalni a fiatalok közömbösségét. A fiatalok közeletiségre nevelése széles körű társadalmi együtt­működést követol és módszereiben igen változatos. Döntő, hogy a fiatal a közösségektől, a munkahelytől olyan feladatot kap­jon, amihez ért, amit szivesen végez. Nagy jelentőségű az is, hogy megszeresse a közéleti tevékenységet, felelősséget érez­zen a közösségért, továbbá, hogy a kiemelkedő munkavégzést el­ismerjék© Az ipari üzemekben ós az állami gazdaságokban az if­júsági szövetség hatást tud gyakorolni a fiatal dolgozók köz­életi tevékenységének alakulására. A termelőszövetkezetek egy részében ez még kevésbé érvényesül, elsősorban a KISZ szerve­zetek gyengébb munkája és az idősebbek gondolkodás módja miatt. Több esetben előfordul, hogy a közéleti fórumokat nem kellő gondossággal készitik elő. A KISZ és a szakszervezeti helyi szervek érdekvédelmi, érdekképviseleti munkájának fogyatékos­ságai is károsan hatnak a vélemény nyilvánítás alakulására,a közéleti tevékenység kibontatkoztatására. A dolgozó fiatalok - ide értve az értelmiségieket is - több-

Next

/
Oldalképek
Tartalom