MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977
124. ő. e. 1977. augusztus 3. (40-69. o.) - 1. A megye 1977. első félévi gazdasági eredményei, és a további feladatok. Szóbeli tájékoztató: 42-54
tío 13 sekkel* A beruházások esetében szükség van az egészséges kockázatvállalásra. Arra senkit sem ösztönzünk, hogy pénzügyi fedezet nélkül kezdjen el valamit, azonban a jelen körülmenyek között csak szakaszolással lehet egy-egy létesitményt megvalósítani* A burgonyatémában nem tudunk lépni, országos szinten kell rendezni a problémákat* Ezért nem javasolja a társulat oldaláréi foglalkozni vele* A húskombinát rekonstrukciójával kapcsolatban a megyei vezetésnek kellett dönteni a továbblépést illetően* A baromfi vonalat azért nem tartottuk a megyében, mert nem tudtunk 60 millió forintot előteremteni* A meglévő problémákat nemzetközi szinten kell lerendezni. Az épitoipari vállalatok közötti munkamegosztás addig nem valósitható meg a megyén belül, amii z egyensuly létre nem jön az épitoipari kapacitás területén* Dr, E x n e r Zoltán elvtárs: Megköszöni a VB-nek, hogy a legfontosabb kérdésekre ráirányította a figyelmet* A vitában elhangzottakat az anyag véglegesítésénél felhasználják, de a mindennapi munkában is igyekeznek hasznosítani• A burgonyaprobléma az országos gondokon tul élettani folyamatokra vezethető vissza. Nem szabad a rendszerre ráfogni a problémát • A SÁEV helyzetét a VB korábban önálló napirendi pontként megtárgyalta és megfelelő állásfoglalást hozott. Ennek alapján végzik munkájukat. Egyetért azzal, amit Deák elvtárs elmondott az egészséges nyugtalansággal kapcsolatban. A marcali lakásépítés fedezete nem rosszabb, mint a sportcsarnoké. A Húskombinát felkészült a rekonstrukcióra, ha a nemzetközi szerződés megkötésre kerül, máris indulhat a munka. Varga Péter elvtárs összefoglalója; Egy politikai testület ülésén természetes dolog, hogy eltérő vélemények is elhangzanak; másképp Ítélünk meg egyes dolgokat, mert más a tájékozottságunk* Ezért senkinek sem szabad megsértődni, másokra neheztelni. Az a jő, ha ilyen vélemények is vannak; ebben a testületben mindenki elmondhatja véleményét. Azzal segitjük egymás munkáját, ha időnként szenvedélyesen vitatkozunk, birálunk és utána együtt dolgozunk a feladatok végrehajtása érdekében. Ezt nagyon fontos dolognak tartom. Ugy kiélezni a dolgokat, olyan érzékenynek lenni mint Deák elvtárs tette, nem szabad* A politikai munkában a nem tetsző dolgokat is megközelítő pontossággal kell az asztalra tenni, mert a feladatokat is csak ekkor lehet reálisan meghatározni* Amikor az 5« ötéves terv elfogadásra került, mindenki tudta, hogy az feszitett lesz* Az a feladat lett meghatározva, hogy mindenekelőtt a hatékonyság felé kell menni - amire Exner elvtárs is nagyon helyesen utalt* Ugyanakkor fokozni kell a mennyiségi mutatók növekedésének az ütemét is, az anyagtakarékosságot ; csökkenteni kell az önköltséget - egyúttal emelni a termelést* A lényeg az, hogy a gondokkal együtt is, az V. ötéves tervben előirányzott célkitűzések megvalósítása irányába megyünk*