MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977

122. ő. e. 1977. március 31. (60-127. o.) - 2. A kéthelyi pártvezetőség területén végzett pártvizsgálat tapasztalatai. Jelentés: 79-91

10 A területen szerzett tapasztalatok meggyőzően bizonyi tották, hogy helyes volt a végrehajtó bizottság ha­tározata a pártvizsgálat megindítására. Kétholy-So­mogyszentpál községek az elmúlt időben egyenletesen fejlődtek, lakóik jól élnek. De az utóbbi időszak" ban a jelentésben leirt események kedvezőtlen köz­hangulatot alakítottak ki, amelyet a helyi politikai vezetés nem tudott megnyugtató módon rendezni /alá" irás-gyüjtés, kisérlet falugyűlés szervezésére/. A meglévő objektív nehézségek mellett a helyi párt-, állami vezetés szubjektive is hozzájárult a közhan­gulat romlásához,, A somogyszentpáli alapszervezet párttagsága maga sem volt egységes, ezért politikai befolyása a lakosság között gyengült. Elmulasztották azt, hogy a problé­mákat nyíltan, elvi módon tisztázzák, ehelyett olyan módszereket is alkalmaztak, amelyeket másoknál eli­téltek /pl. az orvon ellen régi esetek gyüjtögeté­se/o Jgy lehetőség nyilt arra, hogy a pártvezetés kap kodását kihasználva egyesek magukra irányitsák a köz­vélemény figyelmét, a közhangulatot formálják és a párt tekintélyét rombolják. A régóta húzódó ügyek /tsz, iskola/ a felemás, néha egymásnak ellentmondó intézkedések, a nyilt kritikai légkör hiánya nehezí­tet tók a gondok őszinte feltárását. A beszélgetések során megkérdezettek többsége saját felelősségét nem sem ernlitve másokban kereste a hibát, a felelős­séget áthárította. Kap osvár, 1977. március 25. / Varga János / a végrehajtó bizottság tagja

Next

/
Oldalképek
Tartalom