MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977
121. ő. e. 1977. március 2. (175-215. o.) - 2. A szocialista brigádvezetők üzemi tanácskozásának tapasztalatai. Szóbeli tájékoztató: 194-202
kapcsolatot termeltető kapcsolattá fejlesztik. Több helyen szó esett a háztáji és kisegitő gazdaságok termelésének elősegítéséről. Az épitőiparban az elért eredmények mértéktartó számbavétele mellett, érzékelhetők voltak a megyében jelentkező gondok is. Hiányosságaikat önkritikusan feltárták, A versenycélkitüzéseik ennek megfelelően a tervezett határidők és költségek betartására /lakás, kiemelt létesítmények/, a szervezettebb munkavégzésre, a korszerű technológia arányának emelésére, a jobb anyag, eszköz- és munkaidő kihasználására irányultak. Állami gazdaságaink kiemelkedő feladatok előtt állnak. 1976ban elért termelési szintjüket tervezikÍ0 %-kal növelni, ami több mint 3o %-a 1975. évi halmozot&^termelési értékeiknek. Mindezek mellett a feladatot reálisnak, teljesíthetőnek értékelték, célkitűzéseik a termelési eredmények, hozamok növelésére, kiemelten az export-f eladat okra, a lakosság ellátásának javitására irányultak. Sok szó esett a nagyüzemi módszerek hatékony alkalmazásáról. Igényelték a jobb anyagi, műszaki ellátást. A közlekedésben a termelési igényekhez igazodva a szállitó eszközök jobb kihasználására, a személyszállítás kulturáltságának fokozására, az üzemanyagtakarékosságra, valamint a balesetmentes közlekedésre irányultak a célkitűzések. A kereskedelemben és a szolgáltató ágazatokban tartott tanácskozásokon elsősorban a választék javitása, a kiszolgálás kulturáltsága és a fogyasztói érdekvédelem szerepelt a feladatok között. A feladatmeghatározásoknál mindenütt nagy hangsúlyt kaptak a minőségi követelmények, de az ez évi megnövekedett feladatok miatt - ugy gondolom helyesen - a termelés mennyiségi növelésére is mozgósítottak, főleg az export és a lakossági ellátás