MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976

120. ő. e. 1976. december 22. (190-223. o.) - 1. A politikai bizottság 1973. július 3-i, a városi pártbizottságok munkájának fejlesztésére hozott határozata végrehajtásának tapasztalatai. Jelentés: 192-199

'IsO - 2 ­döntésekbe. Különösen jól kifejeződött ez ez V. ötéves terv előkészítésének időszakában. A városokat érintő fontos kér­désekben a városi pártbizottságok megkérdezése nélkül az el­múlt időszakban nem születtek döntések, egyes esetekben azon­ban a konzultációra késve került sor. A városi pártbizottsá­gok irányításában, segítésében - a testületi beszámoltatások mellett - hatásos eszköznek bizonyultak és jól szolgálják a véleményegyeztetést, eszmecserét a megyei pártbizottság ál­tal szervezett első titkári értekezletek, vslamint a megyei és városi pártapparátusok közti egyre hatékonyabb együttmű­ködés különböző formái. A megyei párt- végrehajtóbizottság tagjai és a megyei apparátus dolgozói az utóbbi két és fél évben a városi pártbizottsági üléseken 24, végrehajtó bizott­sági ülésen pedig 123 slkalommal vettek részt. Rendszereseb­bek a megyei pártbizottság osztályai és a városi pártappará­tus közötti konzultációk. A megyei pártbizottság és a megyei tanács több országos, illetve megyén kivüli szervekkel foly­tatott tárgyalásba vonta be az illetékes városi párt- és ta­nácsi vezetőket. Részükről általános az az igény, hogy az ilyen jellegit megbeszélések előtt minden esetben kerüljön sor véleményegyeztetésre, a megállapodásokról pedig gyorsab­ban kapjanak tájékoztatást. Esetenként sor kerül fontos meg­beszélésekre a városi pártbizottságok, a megyei és városi tanácsok, az SZMT és a városi pártbizottságok képviselői kö­zött is. 3./ A megyei pártbizottság fontos feladatnak tekinti a városok magasabb színvonalú ellátást biztosító szerepkörének fejlesztését, Kaposvár felsőfokú, Nagyatád középfokú, Siófok idegenforgalmi központ jellegének erősítését. A megyei veze- ­tés céltudatos tevékenységének hatására a fejlesztések mindin­kább a városokra koncentrálódnak. A IV. ötéves tervben a me- ­gye összes beruházásának 38 %-a városokban valósult meg. Ki­emelten részesült a fejlesztésekből a megyeszékhely, amelynek fazdasági és társadalmi szerepe tovább fokozódott a megye létében. Mindhárom városban - de különösen Kaposváron - gyor­sult a lakásépítés üteme, javult a kösraüvesitettsóg foka, je­lentősen bővült a központi funkciókat ellátó intézményhálózat, gyarapodott az áruházak száma, a gondok ellenére fejlődött az egészségügyi, kulturális és kereskedelmi ellátás. A megyei tanács által jóváhagyott V. ötéves terv a források 58 %-át a városok fejlesztésére irányozza elő. Bár a megye három városában épül ez állami lakások 78, a bölcső­dei helyek 69, az óvodai helyek 36, az általános iskolai tan­termek 45 %-e, minden feszültséget ebben a tervidőszakban sem lehet feloldani. Lakásokból, gyermekintézményekből nem tudják az igényeket kielégíteni, nagy gondja Kaposvárnak a vízellátás, Nagyatádnak és Kaposvárnak a szennyvíz tisztítás, mindhárom városban megoldásra vár a helyi tömegközlekedési viszonyok javítása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom