MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976

118. ő. e. 1976. szeptember 15. (187-236. o.) - 1. Somogy megye munkaerőhelyzete, javaslat a munkaerő-gazdálkodás közép- és hosszú távú feladataira. Tájékoztató: 189-196 - Állásfoglalás: 211-218

- 5 ­A megye foglalkoztató szervei az V, 5 éves tervben a ná­luk képződő és a központi forrásokból rendelkezésünkre álló fejlesztési alapokból az indokolt, munkahelyeket bővitő beruházások mellett, a termelést korszerüsitő, a munkakörülményeket javitó fejlesztésekre is irányozza­nak elő beruházási eszközöket, 5,/ A vállalatoknál az eddiginél nagyobb gondot kell fordi­tani a munkások és a szakemberek továbbképzésére, A ne­hezen beiskolázható munkaterületekén átképzéssel, több szakma elsajátitásának biztositásával enyhitsenek a fe­szültségeken, 6,/ A megye mindenegyes gazdálkodó szerve az V, ötéves tervi szabályozók adta lehetőségeken belül, megfelelő gazdál­kodással, folyamatosan biztositsa a dolgozók jövedelmé­nek emelését, A nem megyei székhelyű vállalatok bérezésében is figyelem­be kell azt venni, hogy a munkaerő biztositása csak ugy lehetséges, ha az anyavállalattal azonos, illetve szükség szerint differenciáltan magasabb bérfejlesztést hajtanak végre, 7,/ A munkaverseny-mozgalom szervezésénél a vállalat gazdasági és társadalmi szervezeteinek vezetői javitsák együttműkö­désüket, a dolgozókra támaszkodva tegyék a jelenleginél folyamatosabbá a munkaverseny mozgalmat, 8,/ A munkaidő csökkentés eredményeként, a több szabadidő kul­turáltabb, hasznosabb kihasználására vállalatok, művelő­dési és szakszervezeti szervek tevékenységét szervezetteb­bé és tervszerűbbé kell tenni, 9,/ A vállalati munkaerőgazdálkodás és a munkaügyi apparátus szinvonalat a foglalkoztatók többségénél lényegesen kell javitani. El kell érni, hogy a vállalatok vezetői a munka­ügyi tevékenységet is mindinkább a vezetés szerves ré­szének tekintsék. II. Távlati feladatok, irányelvek , A munkaerő gazdálkodásnak a távlati időszakban is a gazdasági célok maradéktalan megvalósitását kell elősegitenie. Mivel megyénk hosszutavu tervkoncepcióval még nem rendelkezik, ezért szükséges a gazdasági, társadalmi fejlődés egyik leg­fontosabb tényezőjét a demográfiai helyzetet előrevetiteni. Az erre vonatkozó számitásoicat - népesedés, munkaerő-alap ­a rendelkezésre álló adatokból viszonylag kellő pontossággal el lehet végezni, A számitások és irányelvek alapot adhatnak az egyes ágazatok távlati időszakban való fejlesztése munkaerő megalapozásához, a foglalkoztatás arányainak, fő összetételének kialakitásához.

Next

/
Oldalképek
Tartalom