MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976
118. ő. e. 1976. július 21. (2-51. o.) - 1. A megye 1976. I. félévi gazdasági eredményei, a további feladatok. Szóbeli tájékoztató: 4-22
\^Á 11 Honfi István elvtárs összefoglalója: A jelentés és a hozzászólások is azt igazolják: helyes volt a végrehajtó bizottságnak a határozata, hogy meg kell vizsgálni a SAEV helyzetét. A végrehajtó bizottság a realitások figyelembe vételével igyekszik helyére tenni a problémákat. Politikailag is,felelős azért, hogy előrelépés történjen a SÁÉV helyzetében. Éppen ezért joggal várja el a főhatóságtól is, hogy sokkal megalapozottabb, komolyabb támogatást kapjon az ügy. Megengedhetetlen az a kettősség, amely lavirozásra ad lehetőséget az igazgatónak. Egyetértek azzal, hogy a végrehajtó bizottság állásfoglalásáról tájékoztassuk a miniszter elvtársat. Azonban ne csak a jelentésben leírtakról, hanem az itt elhangzott véleményekről is adjunk tömör, tárgyilagos tájékoztatást, és kérjük segítségüket közös ügyünk megoldása érdekében. Kérem a végrehajtó bizottságot, ennek lebonyolításával a titkárságot bizza meg. Azzal is egyetértek, hogy Sárosi elvtárs kapjon tájékoztatást. Kapcsolatot kell teremteni a minisztérium illetékes munkatársaival is. A legkörültekintőbben kell kiválasztani az időpontot a vállalat pártbizottságának a tájékoztatására is. A végrehajtó bizottság Honfi István elvtárs összefoglalójával egyetért. 3./ Jelentés a bulgáriai Kardzsali megyében járt pártküldöttség látogatásának tapasztalatairól Előadó: Honfi István elvtárs A végrehajtó bizottság a jelentéssel egyetért. 4./ Javaslat Szabados Dezső főosztályvezetői beosztása alóli felmentésére, ill. nyugállományba helyezésére Előadó: Kovács Béla elvtárs - A végrehajtó bizottság a javaslattal egyetért. - Köszönetét fejezi ki Szabados Dezső elvtársnak 40 éves munkásságáért. - Egyetért azzal, hogy az ÁG Országos Központja a Munka Érdemrend arany fokozata kormánykitüntetésben való részesítésre javasolja. 5./ Javaslat Tóth László főosztályvezetővé történő kinevezésére Előadó: Kovács Béla elvtárs A végrehajtó bizottság a javaslattal egyetért.