MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976
118. ő. e. 1976. július 21. (2-51. o.) - 1. A megye 1976. I. félévi gazdasági eredményei, a további feladatok. Szóbeli tájékoztató: 4-22
9 Különfélék 1./ Javaslat a Kaposvári MEZŐGÉP Vállalatnál üzemi pártbizottság létrehozására Előadd: Varga József elvtárs A végrehajtó bizottság a javaslattal egyetért. 2./ Tájékoztató a SÁÉV helyzetéről, a megyei párt-vb 1976. március 3-i állásfoglalása alapján Előadó: dr.Exner Zoltán elvtárs B ö h m József elvtársi A tájékoztatóval egyetért. A megyei tanács minden érdekelt vezetője, ak^ ,a beruházások helyzetéért a megyében felelős, vele együtt a SAEV megitélésót illetően azonos állásponton van. A^ért kért szót, mert nyugtalanítja, hogy az ÉVM nem hajlandó a SÁEVnál levő hibák érdemi elemzésére, azok maradéktalan feltárására. A vállalat működését és vezetői tevékenységét illetően jelentős mértékben eltér a minisztérium vezetőinek és a megyei vezető szerveket képviselő vezetőknek a véleménye, Az igazgató az Épitőipar kiváló dolgozója kitüntetésben részesült, de előzőleg senkinek a véleményét nem kérték ki, pedig ha egy vállalatnál ilyen helyzet van, akkor az igazgatónak nem jár kitüntetés. A vállalatnál a kibontakozásnak bizonyos jelei már mutatkoznak. Minden segítséget meg kell adni az igazgatónak, hogy úrrá tudjon lenni a problémákon. Azonban ennek az a feltétele, hogy a minisztérium a vállalat helyzetének, vezetői tevékenységének megítélésében legyen egységes velünk. Ha változatlanul két nyelven beszélünk, ez a vállalat vezetői részére menlevelet jelent, amely hátrányos lesz az ágazatra, a vállalatra és a megyére is. Szükségesnek tartja, hogy a végrehajtó bizottság állásfoglalását ismerje meg a miniszter elvtárs, a minisztérium illetékes vezetőig a témában vizsgálatot végző bizottság. Pontos lenne^ ha megismerné a vállalat pártbizottsága is - itt a megyei pártbizottságot egy vezető képviselje. Erre akkor kerüljön sor, amikor a vizsgálat eredményét a vállalat pártbizottságának a tudomására hozzák. Deák Perenc elvtárs: ——~———————————————_ ^ A végrehajtó bizottságnak helyes volt az a döntése, hogy meg kell vizsgálni a SAÉV helyzetét. A jelentés megállapításaival teljes egészében egyetért. Azonban jobban lehetett volna érzékeltetni, hogy mi volt a helyzet a vállalatnál 2 évvel ezelőtt. A múltra való visszapillantás azért is fontos, mert amit a Zeleznik-féle vezetéstől örököltek, az teljes csőd volt. Ha akkor a megyei és városi tanács, a politikai vezetés nem ad megfelelő segítséget a vállalatnak, még itt sem tartanénak.