MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976
117. ő. e. 1976. július 7. (212-276. o.) - 1. Az 1975. évi megyei pártértekezleten elhangzott kritikai észrevételek, javaslatok hasznosításával kapcsolatos intézkedések végrehajtása. Jelentés: 215-226
I' I 6 a konkrét végrehajtás kampányszerű. Sem a párt, sem a tanácsapparátusnál nem tapasztaltuk*még, hogy mindennapi feladatként kezeljék e kérdésekkel való foglalkozást. Rendszeresebb szervező, ellenőrző, tervező munkára van szükség. Különösen az ellenőrzésben résztvevő elvtársak figyelmét szükséges felhívni erre • Vitatott téma volt a tárolási probléma, melyhez többen hozzászóltak. Ideális állapot egyelőre nem lesz ezen a területen. E helyzetet csak közösen, együttes erővel tudjuk átvészelni. A gabonaipar mellett az állami gazdaságoknak és a szövetkezeteknek is bőviteni kell tároló-kapacitásukat és igénybe kell venni a szükségtérolókat, a régi magtártereket is. Arra kell ösztönözni a gazdaságokat, hogy bátran alkalmazzék a gyorsabb, olcsóbb megoldásokat. Azzal nem tudok egyetérteni, hogy csak a nagy épitőipari vállalatok alkalmazzák: a legkorszerűbb gépeket. A korszerűsítést mindenütt támogatni kell, még a szolgáltatóiparnál is szükség van erre. Egyetértek azzal, hogy jobb koordinációra van szűkség a beruházások területén. A cukorgyár speciális helyzetben van, itt a rekonstrukciót lépcsőzetesen kell végrehajtani. Soós Gábor elvtárs arról tájékoztatott bennünket, hogy messzemenően támogatják a cukorgyár rekonstrukciós terveit. A tervezőkről, igaz, hogy sok rosszat el lehet mondani, de ahol jó az irányítás, elismerik munkájukat, ott szárnyalnak. Nagy részük becsületesen dolgozik, tisztességgel akarja szolgálni előrehaladásunkat. E területen még szellemi exportunk is van. Ahol nincs minden rendben, ott rendet kell teremteni. Igazuk van az elvtársaknak, hogy nincsenek abban érdekelve, hogy az olcsóbb, célszerűbb megoldásokat válasszák. A kormánynak és a minisztériumnak is gondot okoz e probléma megoldása. Indokolt esetben el lehet marasztalni azt a szakembert is, aki jóváhagyta a tervet. A megrendelők és a beruházók a jövőben éljenek jogukkal, bíráljak a hibákat. Az alkoholizmus elleni küzdelmet csak adminisztratív eszközökkel nem lehet megoldani. Meg kell tanítani az embereket a kulturált fogyásátásra, de ahol szükséges, következetesen kell alkalmazni adminisztratív intézkedéseket is. Pel kell számolni a rosszhírű talponállókat és rendet kell teremteni a vasúti restiknél is. Ezekben az esetekben támogatjuk a megyei tanács intézkedéseit. Az üzemek vezetői is szigorúbbak lehetnének azokkal szemben, akik ittasan jelennek meg munkahelyükön. Javaslom, a végrehajtó bizottság vegye tudomásul a jelentést, hivja fel a figyelmet arra, hogy az intézkedési terv továbbra is érvényben van. Azokon a területeken, ahol hiányosság és lemaradás van, pótolni kell.