MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976
117. ő. e. 1976. május 26. (84-109. o.) - 2. A KISZ-ben lezajlott választások politikai tapasztalatai. Szóbeli tájékoztató: 92-103
- 2 Első izben sikerült elérni, hogy az irányitó KISZ bizottságok mindenütt létrehozták az alapszervezeti instruktori hálózatot. Az apparátus felismerte; a rá háruló feladatokon csak az irányitó munka társadalmasításával lehet könnyiteni. Az alapszervezetek két taggyűlést tartottak ebben az időszakban. Az első taggyűlésen a mozgalmi év zárására, az éves munka értékelésére, a KISZ tagok tevékenységének minősitésére, ezt követően pedig a vezetőség ujjáválasztására-az elvárásoknak megfelelően-az előző évhez képest javuló szinvonalon került sor. Megállapítható, hogy a munkában és a munka értékelésében a korábbiakhoz viszonyítva több volt a tudatosság, következetesség. A KISZ szervezetek politikai jellegének erősödését mutatja, hogy a tagok munkájának személy szerinti értékelését többségében körültekintően, átgondoltan végezték el. Ennek eredménye, hogy ez évben tömeges elmarasztalás nem volt és közel felére csökkent a tagsági igazolványt nem kapottak száma /517 fő/. Ugyanakkor 521 fő kilépett szövetségünkből. Még ezúttal is magas volt a nők és fizikai dolgozók aránya az elmarasztaltak között. Bár javulás tapasztalható, de továbbra is túlzott engedékenységet mutatnak a hivatali és főiskolai alapszervezetek a atagok munkájának értékelése során. A törlések és kilépések ellenére megyénk KISZ tag létszáma közel ezer fővel nőtt az elmúlt mozgalmi évben, ami azt bizonyltja, hogy a Kilián-próba és az egyéni patronálás révén tervszerűbb lett a tagfelvételi munka. Igen pozitivan értékelhető, hogy a pártalapszervezetek képviselői a taggyűlések többségén értékelték a KISZ alapszervezetek munkáját /a tanintézetek jelentős» részében elmaradt ez az értékelés/, kiemelték a fontosabb feladatokat, azok megvalósulásában való részvételt kérték a fiataloktól. ./.