MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976
115. ő. e. 1976. február 18. (160-212. o.) - 1. Az egyéves pártiskolára beiskolázott munkások képzésének 1974-76. évi tapasztalatai. Szóbeli tájékoztató: 163-166
/Itt 3 tettek, hogy minél többet segitsenek a hallgatóknak. A tanév végén készített jellemzéseket az illető elvtárssal is elfogadtattuk, aláirattuk. Örülünk annak, hogy tulajdonképpen egyetlen esetben sem kellett jelentős változást eszközölni az értékelésen. A 33 munkásból 12 főt javasoltunk továbbtanulásra, propaganda munkára. Ebből jelenleg továbbtanul 8 fő. Minden évben megnézzük, hogy mi lett azokkal, akik az előző évben fejezték be az egyéves pártiskolát; hogyan realizálódtak a velük kapcsolatban kialakított elképzelések. Beszéltünk a pártbizottságokkal, gazdasági vezetőkkel, a hallgatókkal. Főbb tapasztalatai a beszélgetéseknek: az elvtársak többségét jól fogadták a pártbizottságok és a munkhalyükön is. A politikai tevékenységben, szakmai téren számítanak munkájukra, támaszkodnak rájuk. Az elvtársak is jól érzik magukat. A 33 főből 25 a jelzett vagy annál magasabb funkcióba került. 8 fő nem került előbbre. Érdemes felfigyelni arra, hogy ezeknek a zöme Kaposváron van. Húskombináttól 2 elvtársnő vett részt az iskolán, egyik se jutott előbbre. Különösen az egyik, Kutas elvtársnő nem valami nagyképességü, de ezt tudták róla előzőleg is. A Finommechanikai Válalattól Szellő elvtárs rendkívül talpraesett, jó képességű ember - semmivel sem bizták meg. A Danuviától 2 elvtárs volt az iskolán. Hem bizták meg őket munkával, pedig mind a kettő jókópességü. Általában az a tapasztalat, hogy a leggondosabb kiválogatást a siófoki járás és város végezte és végzi. A legtöbb probléma Kaposvár várossal van. A 33 fő közül 2 lett megyei pártbizottsági tag, 5 fő vagy járási, vagy üzemi pártbizottsági tag, 15 alapszervezeti vezetőségi tag, ill. titkár. 19-nek van társadalmi funkciója, 7 propagandista. Az előbbre lépetteknél általában a járási pártbizottságok, a munkahelyek párt- és gazdasági vezetői részéről egyértelmű elismerő nyilatkozatokat hallani.