MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976

120. ő. e. 1976. december 22. (190-223. o.) - 1. A politikai bizottság 1973. július 3-i, a városi pártbizottságok munkájának fejlesztésére hozott határozata végrehajtásának tapasztalatai. Jelentés: 192-199 - Szóbeli kiegészítés: 200

4 város nem^lett bevonva: Csepel Müvek-Mezőgép összevonás, bútor­ipar kérdése. Az ilyen döntések sok, a városi szervek által vég­rehajtandó feladatot jelentenek. A 10-15 évvel ezelőtti helyzethez viszonyitva a GPO ütőképesebb, kezdeményezőbb, aktivabb. Munkájukat ugy kellene finomitani, hogy adott kérdések rendezésének, különböző intézkedéseknek a városi pártbizottságok is részesei lehessenek, mert ezzel sok problémát, gondot meg lehetne előzni. A Politikai Bizottság határozatának és a megyei feladattervnek a végrehajtása jó ütemben halad, nincs szükség uj határozat hoza­talára. Varga Péter elvtárs összefoglalója; Javaslom, a végrehajtó bizottság fogadja el a jelentést} éllapit­sa meg, hogy a gondok, a meglévő ellentmondások ellenére is a vá­rosi pártbizottságok munkája tendenciájában kedvezően fejlődik. Hangzottak el azzal kapcsolatban észrevételek, hogy a megyei párt­bizottság osztályainak munkáját finomitani kell; be kell vonni a városi pártbizottságokat a varost érintő kérdések tárgyalásába és időben tájékoztatni kell őket különböző kérdésekről. Bizonyos dol­gokat elvileg a helyére kell tenni. A felszólalások során sokszor keverünk dolgokat. Amikor vezető szervekről beszélünk, elsősorban a megyei pártbizottság titkárairól, a megyei tanács elnökéről, el­nökhelyetteseiről van szó. Deák elvtárs a jobb együttműködésre hivta fel a figyelmet. Fel­szólalásának az elvi részével messzemenően egyetértek, jobb koor­dinációra, tájékoztatásra van szükség. Azonban a jövőre vonatko­zóan azt is tudomásul kell venni, hogy demokratikus centralizmus van. Ha a pártbizottság dönt egy kérdésben, annak végrehajtása mindenkire egyformán kötelező. Nekünk is olyan kérésünk van a vá­rosi pártbizottság és a városi tanács irányéba, hogy ők is jobban ismerjék fel, hogy nemcsak a városért vagyunk felelősek, hanem bizonyos értelemben az egész megyéért. Azt az elvi allásfoglallast kell szem előtt tartani, hogy az érdekek összeütköztetésénel mindig az jusson érvényre, ami a több ember érdekét szolgálja. Abban iga­za van Deák elvtársnak, hogy voltak évek, amikor a városi vezetés nem volt a jelentőségének megfelelően kezeive. Menet közben igye­keztünk a helyére tenni a dolgokat. Szükiteni kell a tárgyalásokon résztvevők körét, mert sokszor a mellékes kérdésékre terelődik a figyelem. Arra kell törekedni, hogy a megyei vezetők valóban a legfontosabb kérdésekben foglal­janak állast. A célkitűzések egyértelműen meg vannak fogalmazva, most a fő figyelmet az ellenőrzésre, a végrehajtásra kell fordi­tani. A megyei pártbizottság osztályai oldják meg a városi párt­bizottságok tájékoztatását; a tárgyalások előkészítése során idő­ben ki kell kérni véleményüket a helyes álláspont kialakitása céljából. Mindenekelőtt a GPO-nak kell me§szivlelni a bírálatot, bár az utóbbi időben javult eziránvu munkájuk. Azt azonban nem lehet eltűrni, a végrehajtó bizottság sem tűri el, ha a megyei pártbizottság munkatársát kioktatják a városnál vagy a járásnál, ha kér valamit. Megfordítani ezeket a dolgokat nem lehet. Kölcsö­nösen egymást megbecsülve, segitve, együttműködve kell a közös célokért munkálkodni. Pélre kell tenni a szubjektivizmust, mert akadályozza a közös munkát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom