MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976
120. ő. e. 1976. november 10. (2-65. o.) - 2. A politikai irodalom terjesztésének helyzete és a további feladatok. Jelentés: 31-41
40. 10 hogy ma még a mennyiségi igények kerülnek előtérbe, és fokozatosan, ahogy a helyzet javul, ugy térünk rá a minőség javitására. Hangsúlyozottan húzom alá, hogy az egész infrastruktúra lemaradt a IV. ötéves tervben. A termelő beruházásoknak elsődlegességet kell biztositani, azonban szoros összefüggés legyen az infrastruktúrával . A végrehajtó bizottság fogadja el a Papp Lajos elvtárs által javasolt szerkezeti módositást. Bizza meg Böhm József és Kovács Béla elvtársakat, hog^r a jelentést dolgozzák át. A napirend előadója a pártbizottsági ülésen Böhm József elvtárs legyen. A végrehajtó bizottság Varga Péter elvtárs összefoglalójával és javaslatával egyetértett. II. Jelentés a politikai irodalom terjesztésének helyzetéről és a további feladatok Előadó; dr. Horváth Sándor elvtárs Tanai Imre elvtárs: Politikailag indokolt, hogy minden alapszervezetnek járjon a Pártélet, azonban nem szabad kategorikusnak lenni ebben a kérdésben, mert nem tudjuk megvalósítani. Ezért a 6. oldal utolsó bekezdését úgy javasolja módositani, hogy "...lehetőleg minden alapszervezetbe járjon...". Honfi István elvtárs: Egyetért Tanai elvtárs javaslatával. Helyes a PMO törekvése, azonban nincs meg az objektiv lehetősége annak, hogy minden alapszervezetbe járjon a Pártélet. Nagyon fontos lenne, ha a megyei pártbizottság osztályai is az alapszervezeteket látogatva biztatást adnának, hogy rendeljék meg a Pártéletet. A politikai irodalom terjesztése a Kossuth Kiadó részéről nem jelenthet csak kereskedelmi tevékenységet. A marxista-leninista eszmék terjesztéséről van szó. Tehát nekünk erről az oldalról^kel3 megközelíteni a feladatokat, az előfizetők számának a növelését. Az alapszervezetek többsége érzi, hogy szüksége van a politikai irodalomra, mert a különböző anyagok készítése, az elemző munka során fel tudják használni. Lehetőleg el kell érni, hogy ne csökkenjen a Népszabadság előfizetőinek a száma. Nem lehet elfogadni azt sem, hogy egyes helyeken, pl. a kaposvári járásban nagyfokú az érdektelenség az Útközben iránt. A PMO koordinálásával és a társosztályok segitségével politikai munkával el kell érni, hogy a politikai irodalom a jelentésben leirt módon hatékonyabban jusson el a különböző helyekre.