MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976

119. ő. e. 1976. szeptember 29. (2-78. o.) - 3. Különfélék: - e.) Előzetes hozzájárulás a TESZÖV elnökének megválasztására a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsába. Szóbeli javaslat: 38

16 /A végrehajtó bizottság zárt ülésen folytatta munkáját./ 8./ Előterjesztés az 1976. szeptember 23-i eseményekkel kap­csolatban - szóbeli, jegyzőkönyvhöz mellékelve. Előadó; Varga Péter elvtárs Honfi István elvtárs: Nem önkritikát akar gyakorolni. Mentségére semmit nem tud felhozni; súlyos hibát követett el. A következtetésekkel messzemenően egyetért. 24-én reggel saját maga mondta el Varga elvtársnak, hogy mi történt. Varga elvtárs a 20-i vezetői megbeszélésen valóban felhív­ta a figyelmét a normák betartására. Vacsora után néhányan megnézték a TV-ben a filmet. Fél tiz körül haza akart jön­ni - mondta a kollektívának, hogy érezzék jól magukat -, de a marasztalásra ott maradt. Ekkor kellett volna erősnek lennie. B ö h m József elvtárs: A javasolt intézkedésekkel egyetért. Bárkivel is forduljon elő ilyen eset, mást nem lehet tenni. A végrehajtó bizottság tegyen javaslatot a pártbizottságnak Honfi István elvtárs pártbüntetésben való részesítésére. Klenovics Imre elvtárs: Az ügy politikai jelentősége rendkivül nagy, éppen ezért a végrehajtó bizottságnak és a pártbizottságnak is nagyon egységesnek kell lenni, hogy megfelelően ki tudja védeni az esetleges szóbeszédet. A megtett intézkedések után egysé­gesen kell kiállni az érintett személyek mellett. Ezt indo­kolja az a helyzet is, amely pár évvel ezelőtt volt Somogy megyében. Elmondja, hogy az eset után pár nap múlva már a megye há­rom különböző helyéről hallotta vissza, hogy mi történt. Pl. vasárnap Balatonfenyvesen attól a Fáró Lászlótól,^ aki hasonló ügy miatt pártfegyelmit kapott és funkciójából is leváltották. Kedden Marcaliban hallotta vissza. Az SZMT-nél is sokat beszélnek róla. Bosznai Edit nővére náluk dolgo­zik - aki sok embernek elmondta as esetet. A hétfői megbe­szélésen egyértelműen állást kellett foglalnia, hogy az apparátus ne foglalkozzon az üggyel. Ott hallotta azt a véleményt, hogy Vass Imre mondta Bosznai Editnek a baleset után: "mit kényeskedsz, gondoltad volna meg, mielőtt el­jöttél." Deák Ferenc elvtárs: Megkérdezi Honfi elvtársat, hogyan itéli meg önmagában az esetet - figyelembe véve a megye korábbi helyzetét, a je­lenlegi politikai és gazdasági helyzetet. Felmerült -e benne, hogy a történtek után lesz-e elég ereje, háttere ahhoz, hogy munkáját megfelelően végezze - hisz az esetet nem lehet elszigetelni a közvéleménytől. Munkaterülete sem könnyű, konfliktusokkal terhelt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom