MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1975
111. ő. e. 1975. július 9. (77-154. o.) - 3. Különfélék: - Előterjesztés: 138-143
sn-i ynsh-it.ó körülményként vette figyelembe: - Politikai munkásokhoz méltatlan magatartásukat /a tettlegesség tényét/, - nagyfokú erkölcsi, politikai felelősségüket, mert funkció jukkái nem összeegyeztethető magatartást tanusitottak, - egymás szándékos provokálását - a mozgalmi munka szempontjából lényegtelen és közömbös kérdésekben is, - az apparátusban máskor is előforduló italozásokat, amelyeknek Sári, Igali és Kissné elvtársak szoktak résztvevői lenni, - Sári elvtárs ellen a közelmúltban ittas vezetésért - figyelmeztetéssel végződött - rendőrségi eljárás szükségességét, A bizottság megitélése szerint Sári és Igali elvtársak súlyosan kompromittálták a szakszervezeti mozgalmat. k tettlegesség után a jó együttműködést, a munkában való őszinteséget, igy együttdolgozásukat nem látjuk biztosítottnak, aminek következtében nem lesznek képesek a jövőben a mozgalmi.munka eredményes szervezésére és végzésére. A tettlegesség megtörténtével elvesztették erkölcsi alapjukat, hogy a megyei bizottság irányitása alá tartozó alapszervezeti vezető testületektől a határozatok végrehajtását "számon kérjék és a partner gazdasági vezetőket a határozatok végrehajtásáról beszámoltassák. A bizottság által feltárt enyhitő és súlyosbító körülményeket figyelembe véve és a vizsgálat során tapasztalt bizonyitott és nem bizonyitott tények alapján a MEDOSZ titkársága a következő felelősségre vonást javasolja- a MEDOSZ elnökségének. Sári Nándar et. felelősségre vonására: - írásban történő szigorú megrovást fegyelmi büntetésként, - a megyei bizottsági tagságból felmenteni, valamint a titkári funkcióból más területre való elhelyezéséről gondoskodni a megyei MSZMP és SZMT egyetértésével. 901/75.