MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1975

109. ő. e. 1975. április 2. (105-156. o.) - 1. A középiskolákban folyó világnézeti nevelés helyzete a megyei pártbizottság 1972. november 9-i feladatterve alapján. Jelentés: 107-113

- 5 ­Ismerik a nemzetközi méretekben folyó osztályharc főbb területeit. Sokat vitatkoznak a konkrét, a gyakorlati élettel kapcsola­tos kérdésekről: a magán és a közélet viszonyáról, a szocialista demokráciáról, gazdasági fejlődésünkről, az életszínvonal alakulásáról. Az utóbbi időben elő­térbe kerültek a hazafiság-internacionalizmus témaköré­be tartozó kérdések. Középiskolásaink- természetesen - nem kész emberek, személyi­ségük, jellemük, világnézetük most formálódik. Sok-sok tényező hat rájuk. A téves, ferde nézetek hatása átmenetileg negativ megnyilvánulásokban is érvényre jut. Élettapasztalatok hiányában esetenként tévesek következtetéseik. Találkozhatunk még a fiatalok között kispolgári életszemlélet­tel, pacifista nézetekkel, a nacionalizmus különböző meg­nyilvánulási formáival, elvétve még szovjetellenességgel is. Tapasztalataink szerint az utóbbi időben csökkent már a Balaton-parti idegenforgalom tanulókra gyakorolt negativ hatása. A legújabb kiadású autócsodák kevésbé keltenek már feltűnést és vágyódást a "gazdag Nyugat" iránt. A kapitalista rendszer ellentmondásainak megismeréséhez a turistautak közve­tett vagy közvetlen tapasztalatai is hozzájárulnak. Gyakran forrása a szabadosságnak, a könnyelműségnek a szülik bizonytalansága, engedékenysége. Cinizmust szül az erkölcsi prédikációk logikájára épülő nevelés. Károsan hat a tanulók személyiségének fejlődésére,' a túlzott anyagi ellátás, az otthoni munkáktól való távoltartás. A negativ jellemvonások kialakulásához hozzájárul az otthon látott rossz példa is. Sajnos, még elég nagy az erkölcsi értékekre vonatkozó néze­tek közti különbség. Pedagógusainknak fokozniuk kell együttműködésüket a szülők­kel. El kell érnünk, hogy a szülők - az uj Rendtartás elő­írásának megfelelően - nagyobb szerepet vállaljanak a nevelőmunkából. Nagyobb gondot kell fordítanunk az iskola nevelési céljainak megismertetésére, jobban kell törődnünk a szülők erkölcsi- politikai- pedagógiai ismereteinek bőví­tésével, /szülői értekezletek, Szülők Akadémiája/ Napjainkban a rádió, a tévé, a film és a többi uj tényező nagy hatással van a fiatalokra, befolyásolja gondolkodásukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom