MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1975
109. ő. e. 1975. március 7. (81-104. o.) - 1. A tsz-egyesülések és a zárszámadások politikai tapasztalatai. Tájékoztató: 82-92
- 7 A zárszámadások előkészítése - leltározás - fegyelmezetten történt. Az 1975. január 1-el egyesülő termelőszövetkezetekben az eddiginél nagyobb gondot fordítottak a leltározó bizottságok kioktatására és munkájuk segítésére. A zárszámadások határidőre befejeződtek annak ellenére, hogy a mérlegkészítéshez szükséges technikai eszközök és rendelkezések késve jelentek meg. A zárszámadási közgyűlést megelőzően a mérleget és a beszámoló tartalmát «a legkülönbözőbb fórumok igénybevételével /brigád- és ágazati megbeszélések/ megvitatták. E fórumokat többségében felhasználták arra, hogy a jelentkező egyéni kérdésekre is választ adjanak, illetve rendezzék. A tsz-tagság jobb információját elősegítette a zárszámadás főbb adatait tartalmazó kiadványoknak a korábbinál nagyobb mértékű alkalmazása. Az előző évekhez hasonlóan az illetékes pártszervekkel együtt a tsz-vezetőségek megvitatták a gazdálkodásról és működésről készült jelentést. A közgyűléseken a megjelenés aránya jó volt, /75-80 %/, növekedett a nyugdíjas és járadékos tagok részvétele. Az átlagnál nagyobb megjelenés volt tapasztalható a részközgyűléseket szervező tsz-eknél. Több helyen úttörők köszöntötték a megjelenteket. Kitüntetéseket, jutalmakat adtak a szocialista brigádoknak, nyugdíjba vonulóknak, valamint több helyen az alapító tsz-tagoknak. A vezetőségi beszámolók többsége tartalmas, színvonalas volt. A beszámolók az adathalmaz ismertetése helyett a gazdálkodás főbb összefüggéseit, a vezetés munkájának minősítését, a termelőszövetkezetnek a község gazdasági-politikai életében betöltött szerepét, a szocialista munkaverseny- és brigádmozgalom értékelését foglalták magukba. A társadalompolitikai kérdésekkel összefüggésben több helyen szó esett a X. kongresszus határozatainak végrehajtásáról és a XI. kongresszus irányelveiről. A fentiek mellett néhány negatív példa is akadt.Nagyberényben a beszámoló alacsony színvonalú és rövid /10 perc/ volt- Elnagyolt beszámolók hangzottak el egyes, az egyesülést már kimondó tsz-ek utolsó önálló zárszámadásán. Helyenként meggondolatlanul növelték - a progresszív adózás és biztonsági alap felhasználásával - a személyes jövedelmeket. A biztonsági alap megyei szinten növekedett, azonban számos termelőszövetkezetben nem^éri el az indokolt nagyságrendet. A Délsomogyi Tsz Szövetség területén ezen alap mintegy 25 %-kal csökkent. Sok szövetkezetben a fogyasztás-felhalmozás aránya 90:10, de előfordult 100:0 arány is. /Balatonöszöd/