MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1975

114. ő. e. 1975. december 10. (2-153. o.) - 1. A Munkásőrségnél megtartott 1974. évi országos felügyeleti szemle és a megyei párt-vb 1974. augusztus 21-i állásfoglalása alapján tett intézkedések végrehajtása, a további feladatok. Jelentés: 5-15

- 2 ­szférában dolgozó munkásőrök többsége eredményesen vette ki részét a kongresszusi munkaversenyből, a helyi társadalmi munkaakciókból. Közülük sokan részesültek kiváló dolgozó cim kitüntetésben. Az alegységgyülóseken a bázis pártszervezetek vezetői és jól képzett munkásőrök vitákat rendeztek a kongresszusi xrányel­vekről. A vitákon elhangzott javaslatokról az illetékes párt­bizottságokat a parancsnokok tájékoztatták. A pártszervezetek­kel együttműködve megszerveztük a kongresszusi határozatok feldolgozását is. Megállapíthatjuk, hogy a munkásőr egységek­nél tovább erősödött a jó politikai légkör, a munkásőrök tu­datosan törekszenek a XI. kongresszuson hozott határozatok végrehajtására. Munkásőreink politikai aktivitását az is bizonyitja, hogy az állomány mintegy 30-35 %-át párttitkárnak, vezetőségi tagnak, pártbizottsági tagnak választották. Az állomány 80 százaléka részt vesz a különböző szintű pártoktatáaban. Kiemelkedő munkájuk alapján ez évben is 30-35 - zömében fizi­kai dolgozó - munkásőrt vettek fel párttagnak. Az illetékes alapszervezetek 5-6 helyen, a tagfelvétel előtt kikérték a munkásőr kollektivek véleményét. Ez a tevékenység még a kez­deti lépéseknél tart. Munkásőreink felelősséggel vettek részt a megyei, járási, városi pártórtekezletek ós más politikai rendezvények bizto­sításéban, a pártszervezetek igényét teljesítették. A felszabadulás 30. évében megtartott ünnepi egysóggyülósek internacionalista hangulatát fokozta, hogy ezeken részt vet­tek és felszólaltak a hazánkban állomásozó szovjet alakula­tok képviselői is. A személyi állomány életében kiemelkedő esemény volt a fel­szabadulási emlékverseny, amelynek fordulóin - a rossz idő •

Next

/
Oldalképek
Tartalom