MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1975
113. ő. e. 1975. november 12. (111-193. o.) - 1. A megyei pártbizottság intézkedési terve a párttagsági könyvek cseréjének előkészítésére és lebonyolítására. Javaslat: 96-100
affa. 6 . 9^ Varga Péter elvtárs összefoglalója; A munkaügyi viták intézésének törvényességéről szóló jelentést a VB fogadja el, mert az alapkövetelményeknek megfelel. Munkaügyi szempontból megfelelően értékeli a jelenlegi helyzetet. A vita kibontotta ennek politikai oldalát ós jobban előtérbe helyezte a feladatokat is. A jelentésnek egy hibája van - a feladatokat nem foglalja össze megfelelően. Halász elvtárs szóbeli kiegészitojében erre kitért. Többen érintették a társadalmi tulajdon kérdését. Ezzel most ne foglalkozzunk, maradjunk a munkaügyi kérdések törvényességénél. Azt kell vizsgálnunk, hogy politikai eszközökkel ezt hogyan segíthetjük elő. Kétségtelen, hogy az utóbbi években a szemléletben torzulás következett be akkor, amikor túlzott mértékben helyeztük előtérbe a jogokat és keveset beszéltünk a kötelességekről. A legutóbbi párthatározatok, a XI. kongresszus határozata hozzásegít bennünket ahhoz, hogy ezen a területen is előrelépjünk. Egyetértek Klenovics elvtársnak azzal a megállapításával, amelyet a Munka Törvénykönyve közérthetőségével kapcsolatban tett. Politikai szempontból is indokolt az áttekintése, felülvizsgálata. Javaslom ezen észrevételünket levél formájában közölni Korom Mihály igazságügyminiszter elvtárssal ós Rácz Sándor eMárssal, a KAO osztályvezetőjével. A munkaügyi biróság kettős irányítása a gyakorlatban nem vált be, a nagy átfedés sok problémát okoz. Jobban be kell építeni a megyei biróság szervezetébe. Ezirányu észrevételeünket is juttassuk el az igazságügyminiszter elvtársnak. Minden szervnek az a feladata, hogy a saját munkáját lássa el. A főügyészség azt nem tudja vállalni, hogy mindenütt ott legyen, de ha eljutnak hozzá egyes nem kívánatos tendenciák, durvább dolgok, amelyekben intézkedés kezdeményezése szükséges, azt tegye meg. Fő feladatuk, a vállalatok vezetőit, a bíróságot, a munkajogi kérdésekkel foglalkozókat ösztönözni arra, hogy a vonatkozó jogszabályokat tartsák be. A munkaügyi döntőbizottságok segítése,megfelelő felkészítése a feladatuk ellátására nagyon fontos feladat. Az alapszervezeteknek is megvan ebben a feladatuk, ugyanakkor a jogász szövetség is nagyon sok segítséget tud nyújtani, igénylik is az elvtársak ezt a segítséget. A döntő bizottságok valóban társadalmi munkában látják el nem egyszer népszerűtlen feladatukat. Ha megkapják a megfelelő segítséget munkájuk végzéséhez, nagyobb gondot fordítanak a munkaügyi kérdések törvényes, jogszabályszerű intézésére, egy lépéssel előbbre juthatunk ezekben a kérdésekben is. A pártszervek - mindenekelőtt az üzemi pártszervezetek figyelmét arra kell felhivni, hogy politikai jelentőségének megfelelően foglalkozzanak e témával. A politikai problémát okozó munkaügyi kérdésekben egyes esetekben ők is megvizsgálhatják a