MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1975
113. ő. e. 1975. október 15. (2-72. o.) - 2. A fizikai dolgozók gyermekei iskolai tanulásának helyzete a megyei pártbizottság november 9-i feladatterve alapján. Jelentés: 31-43
^S3 a programban részt vállalók kiemelkedő teljesítményeit. A pártszervek forditsanak figyelmet arra, hogy az állami és társadalmi szervek között minden szinten arányos munkamegosztás alakuljon ki és javuljon együttműködésük. A pártszerveknek az állami és társadalmi szervekben dolgozó kommunisták révén el kell érniük, hogy a feladatokat konkrétan, a helyi adottságoknak megfelelően határozzák meg és hajtsák végre• A pártszervezetek a kollégiumi és ösztöndijalap növelése érdekében folytassanak rendszeres meggyőző propagandamunkát, elsősorban azokon a helyeken, ahol mé& nem kapcsolódtak be az akcióprogramba. A pártszervezetek kisérjék figyelemmel, hogy a termelőüzemek által adott ösztöndijakat elsősorban fizikai dolgozók gyermekei kapják-e. A megyei tanács évente kérjen tájékoztatást az üzemi ösztöndijak alakulásáról. A KISZ-szervezetek hatékonyabban járuljanak hozzá a feladatterv megvalósításához. Vállaljanak védnökséget a szocialista brigádokkal együttműködve az iskolák, kollégiumok működési feltételeinek javításáért. Kezdeményezzék, hogy a középiskolás fiatalok lakóhelyükön adjanak segítséget az arra rászoruló fizikai dolgozók általános iskolába járó gyermekeinek. A KISZ Somogy megyei Bizottsága, az SZMT, a megyei tanács művelődésügyi osztályával együtt szervezze meg a szünidei bentlakásos előkészítő táborokat. Sikeres működésükhöz teremtsék meg a legjobb tárgyi és személyi feltételeket. A táborokat ugy szervezzék, hogjy lehetőség legyen az évközi tanfolyamokon résztvevőknek es azoknak a tanulóknak külön foglalkoztatására, akiknek erre iskolájukban nem volt lehetőségük. Működjenek közre, hogy a szakmunkásképző intézetekben tanuló fizikai dolgozók gyermekei továbbtanulásának segitése szervezett ós altalános legyen. A feladatok hatékonyabb megvalósítása igényli az oktató-nevelőmunka korszerűsítését. A pedagógus pártszervezetek, a kommunista pedagógusok legyenek továbbra is kezdeményezői a munkás- parasztgyermekek segitósére irányuló akcióknak. Forditsanak gondot a nevelőtestületek szemléletének formálására. A fizikai dolgozók gyermekei tanulásának helyzetét rend-