MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1974
103. ő. e. 1974. május 15. (2-70. o.) - 1. Az1973-74. évi politikai oktatás tapasztalatai, javaslat az 1974-75. oktatási év feladataira. Jelentés: 4-15 - Javaslat: 16-23
,-••'lalkozzon a világnézetünk alapjai c tantárgy oktatása színvonalával, el tudja azt is képzelni, hogy az ezzel kapcsolatos feladatok is szerepelnek a pártoktatás témái között. Javasolja, hogy a fizikai munkásokat ne külön csoportokban képezzük, ne különüljenek el a többi hallgatótól, mert ezzel esetleg ellenkező hatást érünk el, mint amit célul tűztünk ki. Napirenden vanaz elmúlt négy év tömegpropagandájának az értékelése. Novemberben felmérik a párttagok eszmei, tudati fejlődését, s ez a felmérés szolgál majd alapul a következő négy év oktatási rendszere kidolgozásához. A káderképzés és az esti egyetem reformjának megvalósítása is jelentős feladat. Ezzel kapcsolatban nagyon sok a téves és a hibás nézet. Az új tematikában a politika szükségletei alapján válogatják ki a fő ideológiai, elméleti kérdéseket, s ezeket mély elvi alapon tanitják. Az oktatás nem lesz prakticista. Hiba volt, hogy eddig nem politikai szükségletekből kiindulva válogatták meg az ideológiai kérdéseket, s ezért olyan fontos politikai kérdésekre, mint pl. a» nacionalizmus vagy az ateista propaganda, kevés időt forditottak. A politikai továbbképzés uj rendszerét a Politikai Bizottság is tárgyalni fogja. Javasolja, a végrehajtó bizottság erősítse meg az osztályát abban: ne vállaljon át általában a vezetők politikai képzésének feladataiból olyanokat, amelyek nem a pártra tartoznak. A káderhatározat az állami szerveket kötelezi arra, hogy a vezetők politikai képzéséről gondoskodjanak. A politikai képzést az állami oktatás keretében kell megoldani. Várható, hogy sokan az esti egyetemi oktatásra kivánják háritani ezeket a kötelezettségeket. Az esti egyetem a párt káderei képzésére, ill. továbbképzésére szolgál. Gond, hogy a propagandisták elöregednek. Ez abból adódik,hogy kevés a fiatal propagandista. Az állami, gazdasági vezetők közül többeket kell propagandistaként foglalkoztatni. Ho n f i István elvtárs : A fizikai munkások továbbképzésére az esti egyetem keretében nagyobb lehetőséget biztosítanak. A jövő évben egy kisérleti fizikai munkás csoport indul, hosszabb távon ez nem biztos, hogy jó megoldás lesz. A tapasztalatokat összegezni fogják. A most induló csoport összetételét úgy alakitják, hogya megfelelő szinvonalat és a politikai célok megvalósulását biztosítsák. A kaposvári járásban a beiskolázott vezetők köréből nagy volt a lemorzsolódás. Ha a járási végrehajtó bizottság kezességet vállal, hogy ez nem ismétlődik meg, támogatja Dombóvári elvtárs javaslatát, s két osztály indulhat ez évben is.