MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1974
106. ő. e. 1974. október 30. (113-179. o.) - 3. Különfélék: - f.) Megyei pártbizottsági vezetők SEFAG számlarendezési ügye. Szóbeli tájékoztató: 153
- 17 2./ Varga Péter elvtárs; A végrehajtó bizottság korábbi állásfoglalása alapján Bogó László és Solymossy Dezső elvtársak számlarendezési ügyében beszéltem a KBB titkárával, Venéczi elvtárssal és a KB PTO képviselőjével; akik egyetértettek a végrehajtó bizottság megállapításaival. Ezt követően együttesen beszéltünk Bogó László elvtárssal, aki elismerte politikai felelősségét. Felhivtuk a figyelmét arra, hogy a jövőben jobban ügyeljen ellenőrzési területére, hogy ne forduljanak elő ilyen esetek. Közöltük azt is Bogó elvtárssal, hogy politikailag lezártnak tekintjük az ügyet. A végrehajtó bizottság bizzon meg azzal, hogy Solymossy Dezső elvtárssal is közöljem a kialakitott álláspontot. Dimény Imre elvtárs a befizetendő összegeket jóváhagyta azzal, hogy a két elvtárs 3o napon belül rendezze. Kérem a végrehajtó bizottságot, fogadja el tájékoztatómat és politikailag tekintse lezártnak az ügyet. A végrehajtó bizottság tudomásul vette Varga Péter elvtárs tájékoztatóját és az ügyet lezártnak tekinti. Kaposvár, 1974. november 8.