MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1973

95. ő. e. 1973. március 21. (148-200. o.) - 1. A fonyódi járás pártalapszervezeteinek gazdaságszervező és ellenőrző munkájának fejlesztésére tett intézkedések a X. kongresszus határozata alapján. Jelentés: 150-164

11 ÚQ&&6 -971* évben a biatonsági alapjának felhasználásával v»jrülte el Ü ^rwootoRÓsQe zárást. l9T2-b<s:ü a veszteség nagy­ságrendje közel 10 millió forint volt. Mindkét veszteséges gazdaság esetében a mérleg egyensúlyát központi pénzeszkö­zök juttatása biztosította. A veszteséges gazdaságok ala­csony termelési szintje és magas költségei mellett gond­ként jelentkezik a beruházások alacsony hatékonysága* E gazdaságok dolgozói körében nyugtalanság, elégedetlenség tapasztalható amiatt, hogy a gazdasági vezetés meqnvugta­tó módon a gazdasági egyensúly jövőbeni megteremtéséről nyilatkozni még nem tud. Járásunk iparának kiépitésében két fontos célt kellett teljesiteniiT"BIz'Eositani kellett a lakosság foglalkozta­tását, ós a szolgáltatási igények kielégitesét 0 A fejlő­dés mindkét vonatkozásban folyamatos volt, bár az utóbbi időben a foglalkoztatás növekedése lassúbb ütemű. Az ipa­ri termelés évenként 10 %-kal nőtt, de ez nagyobb részt a termelékenység fokozásából adódott. A^nem kisipari szövetkezetek által végzett szolgáltató te­vékenység helyzete az eltelt időszakban nem javult, sőt romlott « az igények növekedése miatt. A körülmények nagy­mértékben sürgetik a GELKA, a Patyolat és a Finommechani­kai vállalat fejlesztését. A járási pártértekezleten meghatározott és a IV 0 ötéves tervben tervezett építőipari kapacitás bővitóst nem tud­tuk biztositani, bár uj épitőipari szervezet letelepíté­sére kerül sor /Vas megyei/. A jelenleg meglévő épitői­pari kapacitás és a várható beruházási igények között fe­szültség mutatkozik, döntő mértékben a járás Balaton­parti jellegéből adódóan. Az idegenforgalom az utóbbi két évben dinamikusan fejlő­3o*l£7~ a ~EeTroIcfí""turista forgalom mellett nagymértékben nőtt a külföldi idegenforgalomban résztvevők száma. E dinamikus növekedéssel nem tudott lépést tartani a kul=­túráit férőhely bővités, a kereskedelmi és vendéglátó hálózat, valamint a kommunális ellátás fejlődése 0 Vendéglátó férőhely bővülés kizárólag a fizető vendég­szolgálat területén volt, A tervezett és jelentős penzesz?* líözael előkészített Bzálloda épités elmaradt. Eredményes központi támogatással induló program volt 1972-ben a ke­reskedelmi hálózatbővítés érdekében. Továbbra sem javalt

Next

/
Oldalképek
Tartalom