MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1973
94. ő. e. 1973. február 7. (86-222. o.) - 4. Pártfegyelmi büntetés elbírálása - 5. A siófoki járási pártbizottságon lefolytatott pártvizsgálat. Jelentés: 150-171 - Szóbeli kiegészítés: 172-174
TJU 3 0 Hiányzott neki, hogy Tóth elvtárssal több dologról beszélgettek ugyan, de nem hoztak döntést, nem határozták el magukat. Tóth elvtársat más gondok foglalkoztatták. Szoros volt a kapcsolat Mihályi és Tóth elvtárs között, ami többeket foglalkoztatott, az apparátus tagjai beszéltek erről. Az igy elmondottak igazságáról nem győződött meg. Tóth elvtárssal beszélgettek például Szimcsákné áthelyezéséről is. Az intézkedésekről azonban nem tudott. Később értesült csak arról, hogy Szimcsákné elvállalja a balatonszabadi tsz-ben a titkári funkciót. E megegyezés végrehajtásában a feladata az volt csak, hogy a taggyűlésen tegye meg az ajánlást. Ennek eleget tett. Innen is eredt, hogy passziv volt. B i r ó Gyula elvtárs : Az a véleménye, hogy az első titkár és a titkár között nem volt meg az a munkakapcsolat, amelynek ki kellett volna alakulnia. Tóth elvtárs részfeladatok megoldását is magára vállalta, azokat is, amelyeket Horváth Pál elvtársra kellett volna bizni. Horváth elvtárs azt kifogásolja, hogy csak részkérdésekben kapott szerepet. /Tóth József, Mihályi András és Horváth Pál elvtársak elhagyják az üléstermet./ B o g ó László elvtárs : A jelentést cáfolni elfogadhatóan senki nem tudta. A jelentéssel egyetért, a határozati javaslatot jónak tartja. Róna Imre elvtárs: Egyetért Bogó elvtárssal. A jelentést jónak, őszintének tartja. Egyetért a határozati javaslattal. Megjegyzi, hogy Mihályi elvtárs most sem volt őszinte, sok dolgot elhallgatott. Azt feltételezi, hogy ő akart titkár lenni, Pintér elvtársat ezért intrikálta. Horváth elvtárs a határozati javaslat szerint továbbra is megmarad titkári beosztásában. Az a véleménye, hogy ő nagyon kényelmes, álláspontját túlzottan óvatosan, nem felelőssége tudatában mondja el. Ott kell tartani, de a végrehajtó bizottság mondja azt meg neki, hogy e funkciójában vállalnia kell a felelősséget, s ha valami a tudomására jut, azt a végrehajtó bizottság ülésén mondja el.