MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1973
94. ő. e. 1973. január 10. (2-49. o.) - 1. A tanácstag-választások előkészítésének politikai feladatai a politikai bizottság 1972. december 5-i határozata alapján. Előterjesztés: 4-11 - Elfogadott előterjesztés: 16-23
- 5 megtartását kell elérni az 1973- évi választással kapcsolatos jelöléseknél is. A megyei tanácstagok esetében a párttagok aránya némileg csökkenthető a jelenlegivel szemben. A városi tanácstagoknál a jelenlegi arányok megtartása a feladat. Megyei szinten hasonló a helyzet a községi tanácstagok esetében is. Az egyes községeknél ezen belül nagy szóródások vannak, ezért a járási pártbizottságok, a közbeeső pártszervek és az alapszervezetek forditsanak nagy gondot arra, hogy a kivánt arányok tanácsonként is betartásra kerüljenek. A Politikai Bizottság határozata értelmében a személyi változásokat elsősorban arra kell felhasználni, hogy a tanácsokban növekedjen a közéleti munkára alkalmas ipari és mezőgazdasági fizikai munkások, valamint a termelőszövetkezeti fizikai dolgozók aránya. A városi és a községi tanácsoknál ez az arány megfelelő, de itt is gondot kell forditani az arányok tanácsonkénti betartáScíra* A megyei tanács tagjainál javítani kell a fizikai munkások arányát, mert közel 4 %-a.l alatta van az országos átlagnak. Az arány javitására fel kell használni a megnövekvő megyei tanácstagi létszámot is. Politikailag indokolt, hogy a tanácstag felöltek között megfelelő számban és arányban legyenek nők éa fiatalok. A megyei és városi tanácsainkban a nők aránya valamelyest / 1,2 /-al / alacsonyabb az országos átlagnál, a községi tanácsok esetében nagyobb az átlagtól való elmaradás / 3,1 %-os /. A fiatalok aránya a megyei tanácsnál megfelelő, ennek a megtartása a cél, a városi, de főként a községi tanácsok esetében emelni kell a fiatalok számát. Városi és járási pártbizottságaink különösen azon tanácsokra forditsanak figyelmet, ahol az átlagtól lényegesebb elmaradás van. Két, vagy több jelölt indítása a helyi társadalmi igényekre épüljön, kettős jelölést mind a párt és népfront szervek, mind a választópolgárok kezdeményezhetnek. A politikai munka során tudatosítani kell, hogy a jelölés önmagában is társadalmi megbecsülést jelent. Segíteni kell, hogy a közvélemény is így fogadja el.. A vezetői szinten kidolgozott előzetes személyi javaslatokat az illetékes népfront szervek - elnökségek - tárgyalják meg. Ezt követően a pártszervek / végrehajtóbizottság, csúcsvezetőség, vagy alapszervi vezetőség / döntsenek a tanácstagoknak javasoit párttagokról és véleményezzék a pártonkivülíekre vonatkozó javaslatokat.